A tavalyi könyvhétre hozta ki a Magvető kiadó a kínai Jiang Rong 姜戎 (Csiang Zsung) (eredeti nevén Lü Jiamin 呂嘉民 - Lü Csia-min) Farkastotem (Lang tuteng 狼图腾) című bestsellerének magyar kiadását. A fordító, Zombory Klára remek munkát végzett a nehézkes és gördülékeny stílusúnak aligha nevezhető szöveg magyarításakor, az ő munkája nélkül a könyv alighanem a teljesen olvashatatlan divatkönyvek polcára került volna. A magyar kiadó az eredeti regény részét képező tanulmányt és a fejezetek eleji mottókat ismeretlen okokból teljes egészükben kihagyta a kiadásból, noha ezek jelentős értelmezési támpontokat nyújtanak az olvasóknak. A következőkben a Jiang Rong által írt tanulmány magyar fordítását közlöm, a terjedelem miatt részletekben. A tanulmány közlésénél a kínai szavak esetében — a könyvtől eltérően — a pinyin átírási rendszert alkalmazom (kivéve a mongol és tibeti-mongol szavakat). A szerző megjegyzései kerek, az én kiegészítéseim, javításaim szögletes zárójelben olvashatók. aáb

© Apatóczky Ákos Bertalan, 2009. Minden jog fenntartva, beleértve a részletek közlésének jogát is, akár nyomtatott, akár elektronikus változaban.  

-*-

Jiang Rong: Előadás és beszélgetés a Farkastotem kapcsán (1. rész)

Ahogy a dzsip elérte a határőrségi utat, már halványan látni lehetett a távolban a délkeletre lévő Heishi [Fekete kő] hegyet. Yang Ke lassan hajtott a pusztai földúton.

Chen Zhen felsóhajtott: - A pusztai farkas léte a füves puszta ökológiai mutatója, ha eltűnik a farkas, a puszta lelke tűnik el vele. A mai pusztai élet már átalakulóban van, és nagyon hiányzik nekem a valamikori valódi zöld füves puszta. A modern életet élő emberek a Központi Síkság [a Sárga folyó alsó ágának vidéke, a kínai civilizáció kialakulásának színhelye, ford.] han vidékein a legjobban az emlékektől félnek, de csak a földművelésre, a feudalizmusra, az önkényuralomra, meg a „[kommunizmus] nagy egyenlősdi [utópisztikus] korszakára” emlékeznek. A pusztával kapcsolatos nosztalgia viszont valójában a modern ember új keletű érzése.

- Én is emlékszem. Mihelyt megérkeztem a pusztára, elöntöttek az elmémből előbukkanó nomád helyszínek [képei]. A húsz-harminc évvel ezelőtti dolgok, mintha csak tegnap történtek volna - felelte Yang Ke, egyik kezével a halántékát masszírozva.

Így folytatta: - Miután a pusztáról visszatértünk a városba, mindketten a saját dolgainkkal voltunk elfoglalva. Annyi éven át dolgoztál keményen, most mondd csak el szépen nekem, hogy miket kutattál.

- Ezek alatt az évek alatt teljesen új szempontjaim lettek, melyek alapján megújult módon ismerhetjük meg a kínai földműves kultúrát, a kínai nép nemzeti karakterét, megújult módon ismerhetjük meg a nomád népek kínai kultúrának nyújtott segítségét és hozzájárulását, így alapjaiban tisztázhatjuk a „kínai betegség” gyökereit. A „kínai betegség” nem más, mint „birka betegség”, amely a „háziállat betegség” kategóriájába tartozik – válaszolt Chen Zhen.

Yang Ke így szólt: - Az akkori tapasztalataink és a pusztai nomád lelkület valóban érdemes az alapos vizsgálatra.

Chen Zhen azonnal belevágott a közepébe, emelt hangon folytatta: - A kínai betegség oka a földművességben és a földműves karakterben van. Régebben az értelmiségiek közül sokan gondolták, hogy ez a kínai betegség oka, de kritikájuk nem volt sem [elég] mély, sem [elég] átütő, emellett erős ellenkezéssel és ellenkritikával találkozott. Úgy vélem, hogy ez kapcsolatban van a Kína sorsáról zajló eszmei csatával, amely majd egy évszázada tart, és még nem ért véget, nemcsak azért, mert a kínai földműves karakter súlya túl nagy, hanem azért is, mert az ellentábor nem talált elég hatékony kritikai fegyvert. A kínai mezőgazdasággal kapcsolatban ismert mély tradíció iránti kritika nem megy apránként, alaposan bele kell menni a történeti, szerkezeti elemzésbe, kritikába és vizsgálatba, a legfontosabb pedig, hogy föl kell használni a mezőgazdaságnál történetileg régebbi, életerősebb, harcképesebb nomád lelkület fegyverét.
A nomád lelkület, amiről beszélek, egy nagy-nomád lelkület, nemcsak a pusztai nomád természetet foglalja magába, hanem a tenger „nomádjainak” lelkületét is, sőt, még a világűr nomádjaiét is. Ez egyfajta, a világtörténelemben a kezdetektől máig folyamatosan erősödő, és még a modern világ diadalmas fejlődésében is bátran részt vállaló lelkület. A történelemben ez a nagy-nomád lelkület nemcsak a vad római rabszolgatartó rendszert és a középkori sötét autokratikus feudális rendszert rombolta le, de kihasználta a hatalmas külföldi piacot és „legelőt” is. Emellett még ma is összpontosítja erejét, mégpedig az univerzumbéli vállalkozásra, kihasználja a még hatalmasabb, még gazdagabb „világűrbéli legelőt”, az emberiség érdekében a még távolabbi életteret célozza meg. Ez a fajta nomád lelkület a vad nomád karaktert használja fel, különösen a farkastermészetet véve alapul.

Yang Ke megdicsérte: - Kezdetnek nem rossz. Egyszerre csak eljutottunk ahhoz a témához, amely a legjobban érdekel.

Chen Zhen a válltáskájából kihalászott egy dossziét, amelyben egy számítógépről nyomtatott irat volt. Megköszörülte a torkát és így szólt: - Az előadásom elég hosszú, nem hoztam el a kéziratot, csak egy kivonatot és néhány cédulát. Most, hogy veled együtt jöttem a pusztára, szeretném el is mondani neked, aztán meghallgatni a véleményedet. Most csak röviden tudom elmondani, és szeretném, ha te is részt vennél benne, és kiegészítenél.

Semmi akadálya - felelte Yang Ke.

Chen Zhen nyugodtan beszélt: - Úgy gondolom, a kínai földműves kultúra halálos baja abban áll, hogy az ilyen kultúrákban nincs az osztályharcnál mélyebb, átfogóbb, kegyetlenebb és vehemensebb élet-halál küzdelem.

Yang Ke bólogatott: - Nem úgy, mint a nomád kultúrában, hiszen ott az élet-halál harc túl kegyetlen és túlságosan is általános. Már hogy is lehetne a földműves társadalomban ilyen szakadatlan és súlyos egzisztenciaharc, mint itt, a pusztán. A szigorú mesternek kiemelkedő tanítványai lesznek, a kegyetlen harc félelmet nem ismerő farkasfalkát, harci lovakat és népet nevel. A két egzisztenciális környezet egy párt alkot, a két nép karakterének különbsége egyensúlyban van egymással. A különbség valóban olyan, mint a farkas és a bárány között. Nem csoda hát, hogy a füves puszta népe állandóan a farkashoz, míg a földművelő nép a bárányhoz hasonul. Azokban az években Lhamdzsav nem Yang Ke-nek nevezett engem, a családnevem után tett még egy ao [szótagot], így lettem Yang[g]ao, azaz ’bárányka’. De én nem tudtam szembeszállni vele, tehetetlen voltam. Abban az évben kollektív munkát végeztünk, rengeteg ember volt ott. Pihenőidőben Lhamdzsav valóban, akár egy bárányra rontó farkas, egy pillanat alatt hatszor-hétszer letepert, azok a gyönyörű mongol lányok meg, ahogy ezt meglátták, mind nevetésben törtek ki. Lhamdzsav rámutatott Szecencecegre: „a leggyönyörűbb farkasszuka hogy mehetne hozzá egy bárányhoz? Ha nagyon akar, megesz téged, semmit sem tehetsz!” Az egész társaság nevetett, még én is, de nevetés közben elöntött az epe. Ha ivott, mindig ezzel a témával hozakodott elő.

Chen Zhen erőltetett mosollyal válaszolt: - Akkoriban velünk sem volt minden rendben, eljöttünk a pusztára, és még néhány év elteltével sem tudtuk levetkőzni a „birka” öltözetünket, hát még az a százmilliónyi han. Amikor megérkeztem a pusztára, a legmélyebb benyomást az tette rám, hogy a pásztorok mindig farkasnak mondták a mongolokat, a kínaiakat meg birkának. Ez akkor az én nagy han nacionalizmusomat nagyban sértette, lehet, hogy éppen ez a sértettség indított arra, hogy a farkasszívet lecsillapítva magamban, vizsgálni kezdjem a farkast és a birkát, a két nép lelkületét és karakterét...

A dzsip odaért, ahol annak idején a Bilgé apó által vezényelt körvadászat területe volt. Yang Ke nagyot sóhajtva megszólalt: - Az akkori bekerítés területe még ma is tisztán látszik. Mi ketten végtére is saját szemünkkel láttuk a pusztai lovasság bátorságát és harcra termettségét. Pedig az csak egy átlagos körvadászat volt. Amikor viszont a középiskolában vidéki munkán voltunk cséplésen a parasztoknál, annak semmi értelme nem volt.

folyt. köv.