folytatás innen: Madjar vagyok, turista
3. A madjar-magyar rokonság harmadik, és egyben mindenki számára a leghihetőbb bizonyítéka a madjar és a magyar népnév szemmel látható, sőt esetenként füllel hallható egyezése, azonossága. Írásom további részében ennek a "vitathatatlan" azonosságnak a két oldalát vizsgálom.
A magyar népnév változatlan hangzásban való közép-ázsiai továbbélésével szemben súlyos érvek merülnek fel. Említsük elsőként azt az apróságot, hogy a mongol hódítás, és azon belül a magyarországi tatárjárás eseményeit elbeszélő, a 13. század elején keletkezett mongol és perzsa nyelvű források a magyarokat egyöntetűen madzsarnak nevezik. Megjegyzendő, hogy ugyanígy járnak el az arab források és így ismernek bennünket a legtöbb török nyelvben is. Kivéve éppen a kazakot, amelyben a szabályos mazsar népnév az általánosan ismert változat.
Amikor a bolgár-törökök egy csoportja a 8. század elején Levédiából elindult észak-kelet felé, hogy majdan birodalmat alapítson a Volga mellett, magával vitte a magyarok egy részét, akikből az úgynevezett keleti magyarok lettek, s akiket Julianus meg is talált 1235-ben. A 8. századi szétváláskor még az egész magyarság egyöntetűen madzsernak vagy madzsarnak nevezte magát. Azok a török népek, amelyek akkor ismerték (meg) őket, minden további nélkül átvehették nevüket madzsar alakban. Azok viszont, akik csak a mongolkorban (a 13. sz. elején) kerültek a kárpát-medencei magyarokkal kapcsolatba, már csak népnevük magyar (~magyer) alakját hallhatták. Azt azonban nem vehették át változtatás nélkül, mert a saját nyelvükben nem volt gy-hang, így azt – teljesen szabályosan – a hozzzá közel álló dzs-hanggal helyettesítették. (Az egyes mai török nyelvekben és nyelvjárásokban a szókezdő ǰ (=dzs) helyét elfoglaló d’ (gy-szerű hang) feltehetően későbbi fejlemény.) Tehát, a török-mongol madzsar alakváltozat forrása egyaránt lehetett az ősmagyar-kori (Kr. e. 1000 - Kr. u. 896) madzser~madzsar, vagy az ómagyar-kori (896-1526) magyar (~magyer) népnév.
Ahhoz, hogy elfogadhassuk az ősi magyar-madjar névazonosságot, bizonyítanunk kell a magyar népnév használatának a folytonosságát Közép-Ázsia egyes régióiban. Azt kellene feltételeznünk, hogy az ősmagyar madzser~madzsar-ból a keleti magyarban is a magyar (~magyer) változat fejlődött ki, s azt – a fentebb ismertetett okból – az arabok, perzsák. mongolok és törökök madzsar-nak ejtették és annak megfelelően írták le. (Mindeközben persze Julianus magyarjai zavartalanul használták egymás közt a magyar szót?)
Azt is valószínűsítenünk kellene, hogy a mongol támadásokat túlélő volgai (vagy keleti) magyarok egyes csoportjai, ha nem is teljesen önként, délkelet felé, a Dél-Urál vidékére költöztek, bár az óorosz krónikák és a máig meglévő magyar népnévi eredetű helynevek éppen az ellenkező, tehát a nyugati irányú elvándorlást bizonyítják. A Mazsarka, Mozsarka víznevek és a Mazsarova, Mozsarovka stb. helységnevek zs-je azt bizonyítja, hogy e nevek óoroszba (11-14. sz.) bekerült előzményében nem lehetett d’ (=gy) hang, mert az ősszláv *dj (=gy) akkorra már dž’ (=dzsj)-re változott, vagyis a hangváltozási törvény hatálya megszűnt, így egy újonnan átvett mad’ar (=magyar) hangzású szóban megmaradhatott (volna) a d’. Később (a 13. sz.-ra) ezek a *madž’ar szóban is meglévő dž’-mássalhangzók ž’ (=zsj)-re, majd pedig ž (=zs)-re változtak, amint az orosz évkönyvek fenti adataiban látjuk.
Csak a korábbi, amúgy is ingatag feltevésekre újabbakat építve fogadhatnánk el, hogy közel nyolc évszázadnyi hányattatás, szétszóratás, nyelvi és etnikai asszimilálódás közepette a madjarok ~ madijarok – eredetük egyetlen(!) nyelvi bizonyítékaként – megőrizték ősi magyar népnevü(n)ket, méghozzá az ómagyar-korban itt a Kárpát-medencében kialakult változatban, vele tökéletesen azonos hangzásban, ahogy azt egyesek szentül hiszik.
A madjar nemzetségnév önmagában azért sem lehet a magyar-madjar rokonság cáfolhatatlan bizonyítéka, mert alapos érvek szólnak a madjar (<madi-yar)nemzetségnév idegen, méghozzá arab-perzsa eredete mellett. Tudnunk kell, hogy az újabb kazak nemzetségek, ill. alnemzetségek jelentős része vezetőjének vagy alapítójának a nevét viseli, tehát e nemzetségek neve gyakorlatilag személynév. A mi esetünkben is erről van szó.
Ilyen szerkezetű és hasonló vagy azonos értelmű személynév sok van a közép-ázsiai török népeknél, köztük a kazakoknál is. Példaként említhető többek között: Allah-yar, Alla-yar, Aldi-yar, Allï-yar (ejtsd mélyhangrendű i-vel: allijar), Alda-dos (dos = barát), Tengri-yar, Huda-yar, Quda-yar, Qudi-yar.A felsorolt nevek jelentése: "Isten barátja, követője". Az Allah (~Alla, Aldi, Allï, Alda) arabul, a Huda (~Quda, Qudi) perzsául, a Tengri szó pedig a török nyelvekben jelenti ugyanazt: "Isten". Ami pedig a -yar elemet illeti, az is régi perzsa jövevényszó a törökben, jelentése: "barát(nő), társ, segítő, szerető", amúgy meg sok-sok török férfi- és női név kedvelt alkotóeleme.
Hogyan illik ebbe a sorba a Madi-yar személynév? Elsősorban szerkezeténél fogva. Gondoljunk csak a madjar eredetmesében szereplő három testvér, Aldi-yar, Hudi-yar és Madi-yar nevének feltűnő hasonlóságára. Ez nem a véletlen műve. Régi szokás a törököknél, a magyaroknál és még sok más népnél, hogy közeli rokonoknak (főleg testvéreknek) rímelő vagy egyéb módon egymáshoz kapcsolódó neveket adnak, azzal is kifejezve a rokoni viszonyt, az együvé tartozást. A Madi-yar név "Mohamed barátja, követője" jelentése is az iszlám valláshoz kötődik. Így mindhárom név átvitt értelemben arra utal, hogy az illető személy az "igazhit" hű barátja, követője, tehát muszlim.
Egy régi, végsősoron Alim Gafurov által még az 1970-es évek elején felvetett etimológiai ötlet alapján, sok adattal alátámasztható magyarázat szerint a Muhammad-i-yar "Mohamed barátja, követője" értelmű személynévből sorozatos és tipikus névrövidülés eredményeként kialakult a Mamad-i-yar, abból a Madi-yar, Madï-yar (ejtsd mélyhangrendű i-vel: madijar!) és Mädi-yar változat, majd a Madi-yar átmeneti alakból a kérdéses Mad-yar (madjar) név.
Más értelmű, ám döntően arab vagy perzsa eredetű és -i-yar (<-i kötőhangzó + perzsa -yar) végződésű név bőven van már a perzsában is, ahonnan az egyes konkrét neveket, de méginkább magát a névtípust, készen átvették a közép-ázsiai törökök és a mindennapi használat során az imént bemutatott mértékben lerövidítették. Ilyen körülmények között keletkezhetett a Madi-yar ~ Mad-yar név, amelynek lágyított, gy-vel történő kiejtése csakis erős orosz nyelvi hatás eredménye lehet. Tisztán török nyelvi közegben ugyanis az Ahmetiyar, Dostiyar, İspandiyar, Mamadiyar, Mendiyar, Sovetiyar stb. típusú személynevek egyikében sem képzelhető el a lágyított -d’- (=gy) vagy a lágyított -t’- (=ty) kiejtése.
A fenti adatok és összefüggések bemutatásával arra igyekeztem rávilágítani, hogy a Madijar~Madjar személy- és nemzetségnév miért nem lehet etimológiai kapcsolatban a magyar népnévvel. Véleményem szerint a kazak madijar nemzetségnév oroszos, palatalizált d’-vel történő (tehát magyijar, ill. magyjar) kiejtése és a ‘magyar’ népnevet jelentő orosz mad’jar (мадьяр=magyjar) szónak a teljes egybecsengése megtévesztőleg hathatott az átlag beszélő számára, s könnyen a két név keveredéséhez vezethetett. Ennek következtében a mai, többnyire teljesen kétnyelvű (kazakot és oroszt egyaránt, néha az utóbbit jobban beszélő) kazakok a kazak nyelvben ‘magyar’ értelemben használják az orosz vengr [венгр], valamint az oroszból később kölcsönzött, de magában az oroszban is a kárpát-medencei magyarból származó mad’jar [мадьяр] jövevényszót, és végül a kazak madijar [мадияр, мадиар] ~ madjar [мадяр~мадьяр] nemzetségnevet is, amelynek az eredeti jelentése mára már elhomályosult.
Ezek után nem is csoda, ha e témában itthon is teljes a keveredés. Benkő Mihály, a madijarok újrafelfedezője, például 2003-ban kiadott fotóalbumában ("A torgaji madiarok – Keleti magyar töredékek Kazakisztánban") még döntően "madijarok"-at (pl. "madijar temető"-t) említ. Időközben azonban addig sulykolta a "madijar (ejtsd: magyar)", illetve "madjar (ejtsd: magyar)" felszólításban rejlő "madjar=magyar" állítást, hogy néhány év alatt saját magával – és sajnos, úgy tűnik még sokakkal – sikerült is elhitetnie. Űjabb munkáiban, többek között a "Magyar-kipcsakok" (2008) című képeskönyvében, – nyilvánvaló és megengedhetetlen csúsztatással – a homályos és a magyarok számára magyarnak nehezen olvasható "madiar~madjar" nemzetségnevet egyszerűen helyettesítette a "magyar" népnévvel, és már egyenesen "argün-magyarok"-ról, "kipcsak-magyarok"-ról, "magyar-kipcsak törzs"-ről, "üzbegisztáni magyarok"-ról beszél és persze a "madijar temető" is "magyar temető" lett időközben...
A fikció általában ott kezdődik, ahol a tudomány végződik. Mivel a kazak madijar nemzetség nevének a magyar népnévvel való azonosítása tévedésnek bizonyult, a két név hasonlósága a magyarok és madijarok történeti kapcsolatának a bizonyításában sem használható fel. Ha ezek után egyesek az ismeretekre, a tudományos igazságra fittyet hányva, a madijarokat a magyarokkal azonosítják és erre a légvárra magyar-kazak romantikus rokonságtudatot építve felhasználják azt a modern nemzettudat kialakításában, lelkük rajta. A modern nemzetépítésnek, s e célból a nemzeti hagyományok felhasználásának feltétlen híve vagyok, de ezt 19. századi, elavult mintákra alapozva, a modern tudomány által hamisnak tartott előfeltevésekből kiindulva megtenni több mint hiba.
Dr. Baski Imre
(az írás eredeti címe: Szélmalomharc? Az elsietett madjar-magyar névegyeztetésről.)
Az utolsó 100 komment: