*

De mi is az a szereprugalmasság?

 

A rögtönzőszínházi technikákkal először saját pszichodráma-vezetői képzésem idején, 1991-ben találkoztam. Megtapasztaltam, hogy ezzel a technikával bármely történet lejátszható.  Élő, elhunyt, valós, képzeletbeli, misztikus személyek, lények, tárgyak és hangulatok is megjeleníthetők ezzel a szcénikus ábrázolással.

Az improvizációs színjátszás a nyolcvanas években Amerikában önálló művészeti ággá fejlődött, Magyarországra a kilencvenes évek elején érkezett. Az előadások során a szereplők a közönség saját történeteit dolgozzák fel, a társulat segítségével ezek a történetek újraélhetők, más-más szempontokból is megjeleníthetők. A színészek különösebb kellékeket nem használnak, néhány kendő, esetleg paraván a kelléktár, alkalomadtán egy-két zenész segítségét is igénybe veszik. Az előadás így nézők és színészek együttes élményévé válik, személyiségüket gazdagító élményekkel töltekezve térnek vissza hétköznapjaikba. A nézők saját hangulataik élményével, új dimenziókkal gazdagodnak, személyes részvételükkel pedig gazdagíthatják az együttes élmény létrejöttét (a műfajról bővebben a http://playbackszinhaz.lap.hu/ oldalon lehet tájékozódni).

Az előadás különleges élményt nyújt a nézőnek, aki saját történetét újraélheti, megnézheti, mi lett volna, ha egy-két szituáció másképpen alakult volna, és a jövőben lejátszódó eseményeket is megrendezheti. A történet szereplőit megjelenítő színészeket is ő választhatja ki a társulat tagjai közül.

Társulatunk heti rendszerességgel próbál, de tréning jellegű hétvégi nyílt próbákat is tartunk, ahol az érdeklődők kipróbálhatják az improvizációs színjátszás gyakorlatait. Aki néhány társulati próbán részt vesz, megtapasztalja, hogy ezek a technikák a magánéletben is sikerrel alkalmazhatók. Az improvizáció eszközeit használó egyre merészebben száll szembe és küzd az őt érő agresszióval, játszmákkal. Jobban meg tudja védeni saját magát, és a gyengébbek védelmét is eredményesebben képviseli.  Felfedezi önmagában a spontaneitás erejét és megtanulja ezt különböző szituációkban alkalmazni. Egy tizenhét éves társulati tagunk például a társulat elé merte hozni párkapcsolati problémáját, és a lehetséges kimenetelekkel megjelenített változatok közül ki tudta választani a megfelelő hozzáállást. Improvizációs módszereink munkahelyi szituációkban is hatnak: ötvenes éveiben járó társulati tagunk a rögtönzés gyakorlatával felvértezve hathatósan tudott kiállni fiatal kollégája mellett a munkahelyén. Saját élményem, hogy egy bosszantó nap végén a bosszúságot okozó eseményt a  társulat karikírozva játszotta le, és mintha egy súlyos terhet vettek volna le rólam, velük együtt felszabadultan nevettem az egészen.

Előadásaink közönsége is hasonlót tapasztal. Nyári fellépésünkön egy olyan szituációt mutattunk be, ahol a lakástulajdonos fürdőszobájába egy ablakot szeretett volna beépíteni. A kőművessel való harcos tárgyalás perceit különféle hangulatokban mutattuk meg, ezekből a változatokból választhatta ki  a jelenet gazdája a megfelelő magatartási módot. Talán a rögtönzőszínházi módszer arra is alkalmas lehet, hogy a történet megosztása és lejátszása az egyéni terheket is megoszthatóvá tegye.

Az előadásokon kellő motiváció esetén megengedjük, sőt esetenként kérjük is a mesélő nézőket, hogy a jelenetben személyesen is próbálja ki a szerepét, és érzéseinek megfelelően válasszon a megmutatott viselkedési alternatívák közül.

 

Az eltelt tizenöt év alatt a rögtönzőszínészek közül azokat tartottam legnagyobb hatásúaknak, akik valamilyen meditációs praxist gyakoroltak. Társulatok tagjaként és vezetőjeként is velük találtam meg hamarabb a közös hangot. Ezzel együtt az sem írható a véletlen számlájára, hogy én is az összefüggést kerestem a meditáció és a rögtönzőszínház műfajai között. Az eltelt idő alatt a műfaj művelői – bármilyen felekezethez tartoztak is – arról számoltak be, hogy a meditációkban saját szerepeiken felülemelkedve erősítették magukban a rátekintés, önelemzés, önreflexió képességét. Az előadó-művészet nagymesterei közül is szinte mindenki utal valamilyen meditációs tapasztalatra. A színészmesterség legjobbjai, előadóművészek, az irodalom nagyjainak művei mind-mind erről a megnevezhetetlen erőtérről számolnak be, ahonnan az alkotáshoz energiát merítve felejthetetlen remekművet hoznak létre.

A rögtönzőszínházban fellépő – gyakran amatőr – színészek felszabadult, kötöttségektől mentes állapotban tudnak jó teljesítményt nyújtani. Ehhez nem kell feltétlenül meditációs üléseken részt venni, elég az olyan rövidebb-hosszabb időszak, amikor van lehetőség egy kis elmélkedésre, gondolatok elrendezésére. A meditáció haszna – ha erről egyáltalán állítani kell valamit –, hogy a gyakorló felébreszti azt a gyermekkori képességét, amelyet – a rögtönzőszínjátszás eszköztárából merített szakmai zsargonnal – szereprugalmasságnak nevezünk. Meditáció és rögtönzés közti hasonlóságról beszélni azért indokolt, mert a meditáció a rögtönzőszínész eszköztárában a spontaneitás gyakorlóterepe. A spontaneitás – a rögtönző önkifejezésben való hit – ereje késztet arra, hogy szerepeinket mélységes átéléssel tudjuk alakítani. Ez a képességünk a boldogságunk, boldogulásunk zálogaként mutatkozik meg a hétköznapokban. A szereprugalmasság hajlékonnyá tesz a stresszes, fárasztó szituációkban is. Ez a hozzáállás sem passzivitást, sem megalkuvást nem jelent. A szereprugalmasság képessége érzékennyé, nyitottá tesz a körülöttünk és a bennünk – akár mentális szinten is – zajló eseményekre. Olyan aktivitás születik meg bennünk, amely a spontán és egyben tudatos válaszkészséget fejleszti. A meditáció során a spontán ható gyermeki érzékenységet éljük át. Ezzel az érzékenységgel végezzük meditációnkat és készítjük fel magunkat élethelyzeteinkre. Gyermeki nyitottsággal vesszük ki részünket felnőtt életünkből. Ez nem infantilizmust, sokkal inkább elköteleződést jelent.

 

A zen buddhimus kóanjainak tanúsága szerint nem csak a meditációban lehet megvilágosodni, minden élethelyzetben lehetséges a megvilágosodás. Ezt a gondolatmenetet követve másképpen is lehet a spontaneitást gyakorolni. Spontán viselkedhetünk indulatainkat szabadjára engedve és az is a spontán viselkedéshez tartozik, ha uralkodni tudunk indulatainkon.  A rögtönzőszínházi előadásokon a színészek spontaneitása kihat a közönségre is. Előfordul, hogy a közönség soraiból a későbbiekben a színházi próbákra ellátogató rögtönzőszínészek válnak.

A rögtönzőszínész hétköznapjaiban is használja a szereprugalmasság készségét. Ez a készség az élet változatos, kihívást igénylő szerepeiben hoz hasznot, fokozott alkalmazkodást, kreativitást igénylő helyzetekben hozza meg gyümölcsét. Önmagunkkal szemben elfogadóbbá válunk és magánéletünkben, munkahelyünkön hatékonyabban tudjuk önmagunkat képviselni. Próbáinkon alkalmazott gyakorlataink a hétköznapi kommunikációban is eredményt hoznak. Improvizációs tréningjeinken pedagógusok, szociális szakemberek, diákok számára mutatjuk be a spontaneitás határtalanságát. Gyakori, hogy tréningeink résztvevői örömmel számolnak be arról, hogy milyen szerepeket „mertek” kipróbálni és a későbbiekben, a hétköznapi élethelyzeteikben „alakítani”. Aki rendszeresen vesz részt a próbákon, azok életében jelentős változások következnek be, a földön közlekedőhöz hasonlatosan, akiben feltámad a vágy, hogy repülőgépre szálljon.

A buddhizmus nem vallás annak számára, aki spontaneitását, tudatosságát szeretné növelni. A meditáció egyenlő a szabadsággal; aki a meditációban megtapasztalta a szabadságot, annak számára új élet kezdődik: a szabadságot minél több élethelyzetben megvalósítani. A színpadon is ennek a szabadságnak a megvalósítása és megmutatása a cél, ahol a szabadság függetlenséget jelent.

Az improvizációs tréningeken való részvétel hasznossá válik szülő-gyerek, tanár-diák, főnök-beosztott és mindenki más számára, akik egymással akár függő akár egyenrangú kapcsolatot tartanak fenn.

Az előadások, tréningek résztvevői olyan szűkebb és tágabb közösséget építenek, ahol a nyitottság, őszinteség, egyszerűség a közösségi létezés alapértékeit képviselik.