Keletkutatás, orientalisztikai témájú írások. Nyelvészet, irodalom, néprajz, antropológia, szociológia, történettudomány, filozófia, filológia, kultúra, film, művészet.

Akciós repjegyek

Linkblog

Utolsó kommentek

azsiaport hírek

Nincs megjeleníthető elem

Hol apáink vére folyt II. (Csingtao, 1914.) 2.

2009.03.12. 12:37 | aáb

A Kaiserin Elisabethről leszerelték, és partra tették a lövegek egy részét, és csak a légvédelemre alkalmasak maradtak a hajón. Két, 15 cm-es ágyúja alkotta a XV. sz. parti üteg fegyverzetét, míg négy gyorstüzelő lövegét a VI. és VII. sz. parti ütegbe építették be. Emellett kialakítottak egy 38 fős „tengerészgyalogos különítményt”, illetve további 18 főt osztottak be a hat partra vitt géppuskához. A cirkáló lecsökkent létszámából 122 főt vezényeltek szárazföldi szolgálatra. A kikötő végvédelmének ellátása mellett gyakran vívott tűzpárbajt a japán ütegekkel.

Meyer-Waldeck a háború első hetei után úgy vélte, hogy a szorossá váló szövetséges hálón már egyetlen hajó sem tud áthatolni. Felkészítette a várost az ostromra és abban reménykedett, hogy egy európai győzelem majd elűzi az ellene gyülekező hatalmas túlerőt. A németek tengeri és szárazföldi aknákat telepítettek, drótakadályokkal vették körül az állásaikat, és megtisztították lőszektoraikat.
 
A németeknek rengeteg készletük volt, de a lőszerrel nagyon gondosan kellett bánniuk (ugyanis az esedékes éves lőszerutánpótlásnak szeptemberben kellett volna megérkeznie). Mindamellett a cirkálóraj tartalékai a rendelkezésükre álltak, és csak az ostrom legvégén kezdett kifogyni a lőszerük. A műszakiak a kisebb kaliberű haditengerészeti lövedékekből sok száz szárazföldi aknát és robbanótöltetet gyártottak.
 
Néhány német tiszt egy Vejhajvej elleni támadás mellett kardoskodott, de Meyer-Waldeck az emberei megóvása mellett határozott. A nagyon rossz állapotban lévő kínai utakon egy nagyobb haderő nem tudna eljutni a célhoz, egy kisebb viszont nem győzhetne. Csingtao mellett bármilyen partraszállás elvághatná őket. A csapatok gyakorlatoztak, felderítéseket hajtottak vége és várakoztak. A törzs tanácskozott. Vajon a japánok megkísérelnek egy gyors rohamot, vagy elhúzódó ostromra készülnek? Kémriadók és abszurd rémhírek terjengtek. „Egy kínai hadúr 80 000 főnyi sereggel igyekszik a felmentésükre. Az USA megtiltotta Japánnak a támadást. A német flotta döntő vereséget mért a brit flottára és már úton van Csingtao felé.”
 
Csingtao ostroma radikálisan különbözött a többi japán hadjárattól. A politikai hatások gondos figyelembevételével, a szövetségesekkel való nehézkes politikai feszültségeivel, a logisztika bőkezű alkalmazásával, és a veszteségek szigorú minimalizálására való törekvésében sokkal inkább az Öböl-háborúra hasonlított, mintsem az orosz-japán háború, vagy az I. és a II. Világháború ütközeteire. Mégis ez vezetett a japán szárazföldi haderőnemnek a II. Világháborúban bekövetkezett hiábavaló véráldozataihoz.
 
A japán szárazföldi vezérkar már a tervezési fázisban megszüntetett minden korlátozást. Meg akarták mutatni a hadsereg precizitását és gondosságát. A véráldozat alacsonyan tartása érdekében gazdagon özönlött a helyszínre a logisztikai készlet és a tűzerő. A nemzet később majd megcsodálhatja a japán katonai technika tökéletességét, mely eltörli az Oroszország elleni 1905-ös vérfürdők emlékét.
 
A vezérkar választása Mitsuomi Kamio altábornagyra esett, egy olyan tisztre, aki inkább elővigyázatosságával, mintsem ragyogó tehetségével tűnt ki, és parancsba adta neki, hogy ne kockáztassa a kudarcot. Látványos győzelmet kellett aratnia. Bármit kérhetett, amire csak szüksége volt.
 
Kamio azt fontolgatta, hogy Csingtao közelében száll partra. Mi van akkor, ha a németek még idő előtt megtámadják a hídfőt? Megzavarhatnák a csapatok kihajózását, és pontosan azt a fajta zűrzavart okoznák, amit mindenáron el kellett kerülnie. Nem látta értelmét bármilyen kockázatvállalásnak. Úgy határozott, hogy a félsziget távolabbi (északi) oldalán szállítja partra a gyaloghadosztályát, majd a szárazföldön menetelteti Csingtao felé. Miután elfoglalja a közelebbi partokat, háborítatlanul partra teheti ormótlan ostromtüzérségét.
 
A hadjárat eléggé természetes módon egy haditengerészeti összecsapással kezdődött. Az S90 a Lauting Csingtao előtti aknatelepítésének fedezésére a szokásosnál messzebb őrjáratozott a parttól. A britek Kínai Hajóraja, melyet teljesen lekötött a konvojok védelme és a hajózási útvonalakon való őrjáratozás, nem tudott elegendő hajót biztosítani Csingtao blokádjához. Mindazonáltal időről-időre kikülönített kisebb osztagok fésülték át a területet, és elfogtak néhány utánpótlást szállító hajót. Augusztus 22-én egy ilyen akció során 3 romboló állta el az S90 útját. A kivénhedt brit „River” osztályú Kennet romboló rohant oda, hogy megvívjon a nálánál is vénebb és lassúbb S90-nel. A könnyebb fegyverzetű német hajó menekülésre fogta a dolgot, és két találatot ért el a Kenneten. Ennek ellenére a Kennet közeledtével a vég elkerülhetetlennek tűnt. Az S90 kétségbeesetten jobbra, egy part menti sziget „sekélynek” jelölt feltérképezetlen vizei felé fordult. A Kennet, amikor a csingtaoi parti ütegek tüzet nyitottak rá, abbahagyta az ütközetet. A megfelelő tengerésztudás és a nagyszerű manőverezés kapóra jött apró győzelmet eredményezett a németek számára.
 
Augusztus 27-én Sadakichi Kato altengernagy Második Hajóraja megkezdte Csingtao blokádját. A brit haditengerészeti felderítés feltételezései szerint a német Kelet-Ázsiai Cirkálóraj már eltávozott a kikötőből, de a japán haditengerészet nem akart semmit kockáztatni. Egy 2 dreadnoughtból, 1 csatacirkálóból és 2 új pre-dreadnoughtból álló modern csatahajórajjal megerősített Második Hajóraj felkészült a teljes német Cirkálórajjal való összecsapásra. A flotta elfoglalt három kis part menti szigetet megfigyelő pontnak, és gondos aknakeresésbe kezdett.
 
Augusztus 30-án az időjárás rosszra fordult. Csingtao, „A Kelet Riviérája” általában enyhe száraz őszi időjárásosal dicsekedhetett. 1914 ősze azonban az addigi, és az azóta eltelt időszak legnedvesebb őszének bizonyult, amint az egész félszigetet vízzel árasztották el az évszakra nem jellemző tájfunok. Ezen az éjszakán a vihar egy part közeli szigetre sodorta a japán Shirotaye rombolót. A legénysége elmenekült, de a Jaguar, a parti ütegek védelme alatt előjött a kikötőből és elpusztította.
 
Szeptember 2-án a japánok a félsziget északi partján lévő Lungkounál megkezdték a partraszállást. Négy tengerészgyalogos század, a hadseregnek egy tengerészekkel megerősített géppuskás századának támogatásával kievezett a partra. A parton legyezőszerűen szétbontakoztak, de nem találtak németeket. Ezután egy műszaki zászlóalj érkezett a szárazra, és 24 óra alatt megépítettek két, kőből készült kikötőhelyet és egy úszó mólót. Egy lovasezred követte őket, majd egy gyalogezred, mely visszakapta a kikülönített géppuskás századát. Ekkor a szeszélyes időjárás miatt a tengerpart víz alá került. Lázálomszerű jelenetek játszódtak le az iszapos sár, a hullámverés, az eső, a szél és a lárma káoszában. Vergődő állatok rángatták a sárba rekedt szekereket, kirakatlan ládák úsztak ki a tengerre és merültek el odakint, hisztérikus kirakótisztek szidalmazták a legyengült katonákat. Kamio leállította a további kirakodást, és elrendelte, hogy a már parton lévő csapatok mindenáron haladjanak előre a szárazföld belseje felé. Egy hitetlenkedő japán műszaki katona megfigyelte, ahogy egy aprócska patak vízszintje két métert emelkedett egy óra alatt és elsodorta a pontonhídját. Másnapra a patakocska vize kilenc méterrel lett magasabb és egyben áthidalhatatlan. A japánok leragadtak. A hirtelen jött áradások egész falvakat sodortak el előttük. Parasztok ezrei haltak meg Santung emberemlékezet óta legrosszabb katasztrófájában. Kínai tisztviselők tiltakoztak a japán partraszállás miatt, mert megsértették a kínai semlegességet, de nem tettek semmilyen ellenlépést. A helyi hatóságok örömmel fogadták a japán segítséget a kialakult időjárási válságban.
Japán felvonulás az áradások idején (forrás: Bundesarchiv)
 
A tartós felhőszakadásban beállt rövid szünet lehetővé tette, hogy a partra szállt erők kissé összeszedjék magukat, és a sárral borított lovasság, a nehézkesen mozgó gyalogsággal a nyomában szeptember 7-én elkezdte az előrenyomulást. Semmiféle élelmiszer-utánpótlás nem érkezett, így a csapatok abból éltek, amit a földeken találtak. A teraszos művelésű gazdaságok jól átvészelték az időjárást, így a japánok az elmosott utak miatt elzárt városi piacokon élelmiszerhalmokat találtak. Ennek ellenére az előrevonuló csapatok fél fejadagon éltek.
 
Egy haditengerészeti vízirepülőgép szeptember 5-én átrepült Csingtao felett, amitől a németek igen megrökönyödtek, mert repülőgépekre nem számítottak. A pilóta jelentése szerint a kikötőben tartózkodott az osztrák-magyar cirkáló, öt ágyúnaszád, egy romboló és néhány tehergőzös. Mindamellett a fegyverzetétől megfosztott Cormoran, Tiger, Iltis és Luchs leszerelt üres hajótesteit tévesen aktív hadihajókként azonosította, és a Lauting aknatelepítővé történő átalakítását sem vette észre, de azt megerősítette, hogy a Cirkálóraj elmenekült. Kato erre elengedte a kötelékéhez vezényelt dreadnoughtot, csatacirkálót és az új pre-dreadnought típusú csatahajókat. A haditengerészet átrendezte a sorait és két gyors hajórajt hozott létre az eltűnt német hadihajók felkutatására, továbbá konvojkísérés céljából egy erős cirkálót, valamint a német portyázók elleni, Szingapúr előtti őrjáratozásra két kisebb cirkálót bocsátott a britek rendelkezésére. Ennek fejében a britek Katohoz küldték a Hongkongban mozgósított Triumph nevű idős pre-dreadnought típusú csatahajót.
 
Japán hidroplán (http://www.granguerra.crearforo.com)
 
A brit lakosok önkéntes védelmi haderőt állítottak fel, ezzel szabaddá tették a hadsereg alakulatait. A brit hadsereg egy kisebb kontingenst gyűjtött össze, hogy az Kamio haderejéhez csatlakozzon. Egy tényleges brit gyalogos zászlóaljnak kellett partra szállnia a japán ostromtüzérséggel együtt, melyet azután két indiai gyalogos század követett.
 
 Japán-angol partrasztállás a Laosan-öbölben (http://www.granguerra.crearforo.com)
 
Szeptember 13-án a japán lovasság beleütközött a protektorátus határánál lévő Csimo melletti előretolt német állásba. A meglepődött németek rövid harc után elmenekültek. A japánok másnap elfoglalták Kiacsout és ezzel elvágták a Santung vasútvonalat.
 
Csingtaot kitűnő állapotú német utak kötötték össze ezekkel a pontokkal, és Meyer-Waldeck a japán rombolók bombázását figyelmen kívül hagyva megerősítéseket küldött a hosszúra nyúlt külső védvonalon elhelyezkedő előretolt hegyi állásokba. Abban reménykedett, hogy ezzel lelassíthatja a japánok előrenyomulását.
 
Kamio időközben az újból rosszabbá váló időjárásra való tekintettel úgy határozott, hogy északon beszünteti partraszálló tevékenységét. Teljes hadosztályának a sártengerré vált félszigeten való átkeléséhez több hétre lett volna szüksége. Úgy okoskodott, hogy amíg a japán erők Csimot birtokolják, a németek nem kockáztathatnak meg egy támadást a part ellen anélkül, hogy ki ne tennék magukat a Csingtaotól való elvágás veszélyének. Ésszerű kockázatot vállalva parancsot adott az éppen partra vergődött 24. gyalogdandárnak, hogy szálljanak vissza a hajókra. A már a szárazföldön tartózkodó lovasságnak, műszakiaknak és a 23. gyalogdandárnak a hídfőt elhagyva Csimoba kellett menetelnie. Kamio elrendelte, hogy csapatai a Csingtao közelében lévő Laosan-öbölben szálljanak partra, ahol egy új bázissal fenn tudná tartani az erői ellátását. Kamio helyesen értelmezte a németek helyzetét, és ezzel a rögtönzésével egy kellemetlen helyzetből vonta ki erőit.
 
A kimerült és éhező japán gyalogság szeptember18-án érkezett be Csimohoz, és elkezdte a német előretolt hegyi állásokhoz való felzárkózást. Hajnalban a japán cirkálók tüzérségi tűzzel árasztották el Laosan (elhagyottan álló) partjait, majd a 23. gyalogdandár megkezdte a partraszállást. Kamio a Csimoi állásában megerősödve, ezeknek a partra szállt erőknek elrendelte, hogy sietve hatoljanak be a hegyek közé és vegyék fel a kapcsolatot az ott lévő elszigetelt csapataival. Aznap este egy gyalogos század egy hosszúra nyúlt csatározás során a németeket visszaszorítva elfoglalta a Hotung hágót. Egy másik század felvette a kapcsolatot a Csimoból kiküldött lovassággal. Ezzel Csingtaot körbezárták.
 
Másnap, az állandóan rosszabbodó időjárásban a japán gyalogság a külső védelmi vonalat áttörve elfoglalta a Mecklenburg Házat, egy hegyi üdülőt. Kamio arra a következtetésre jutott, hogy a németek nem kockáztathatnak meg komolyabb ellenállást, mivel így elvághatnák őket a főerőiktől. Úgy vélte, hogy az ellenség nem tanúsít majd határozott ellenállást, amíg a város erődítményei közé nem szorul. Kamio megint csak jól mérte fel a németek korlátait. A kisebb vereségek kockázatával nem törődve, gyors előrenyomulást rendelt el a hegyeken keresztül. A japán csapatok kisebb, általában századerejű alegységekkel haladtak előre. Az egy-egy ellenséges oszloppal küzdő német előretolt állások abban a helyzetben találták magukat, hogy a szárnyaikon az ellenség megkerülte őket. Így a németek változatlanul hátráltak. 26 évvel később a Szingapúrt védő brit csapatok hasonló módon reagáltak erre a harcászati módszerre.
 
Kamio a jobb felderítésből adódóan ügyesen tudta előre kiszámítani a német szándékait. Mindkét fél kínai munkaerőt toborzott, és a helyi kulikat próbálták kémtevékenységre alkalmazni. Néhány kulinak öltözött japán tiszt még a német vonalak építésén is dolgozott. A japán lovasezred a kikötőnek a túlsó (a szárazföld felőli) oldalán kezdett őrjáratozni, és ezzel igen megnehezítette a Csingtaoból való kijutást, illetve az oda történő beszivárgást. A kínai közvélemény némileg jobban kedvelte a japánokat, mely érzés a németek közelgő vereségével egyre erősödött. A német hírszerző szervezet bomlani kezdett. A kínaiak azt közölték a németekkel, amit azok hallani akartak: különböző meséket a szövetséges utánpótlási vonalakon meglévő rettenetes állapotokról (ez igaz volt), illetve az iszonyú japán veszteségekről (ez hamis hír volt). A japánok viszont pontos jelentéseket kaptak, de azok mindig több napos késéssel érkeztek. Csak a repülőgép tudott időszerű információkat biztosítani. A japán katonák, akárcsak az orosz-japán háború idején, most is nagy munkával álcázó takarókat létesítettek az utak és hidak fölé, hogy elrejtsék a hadmozdulataikat, de az egyetlen német Taube típusú repülőgép (a társa augusztusban lezuhant) értelmetlenné tette a munkájukat.
 
Miután a japánok egymás után birtokba vették a hágókat, átcsoportosították az erőiket. Műszakiak és támogató csapatok szálltak partra, hogy rakpartokat építsenek a Laosan-öbölben, illetve egy repülőteret Csimonál. Szeptember 21-én a 3. Japán hadsereg gépei Csimoból kezdtek felszállni. Kamio parancsot adott nekik, hogy pusztítsák el a német repülőgépet. Sohasem sikerült lelőniük, de a német tevékenység az állandó rajzás és lövöldözés (pisztolyok, puskák és egy fedélzeti géppuska), valamint bombázás miatt, a vonalak feletti rövid bevetésekre korlátozódott. A japán haditengerészet vízirepülőgépei viszont rendszeres felderítést végeztek a német állások felett.
 
Kamio parancsokat kapott a szárazföldi vezérkartól, mely lassan belátta a kínai háború kínálta politikai lehetőségeket. A Santung vasútvonal birtokbavétele az egész tartományban elmélyítené és megszilárdítaná a japánok érdekeit. Hogyan tudna bárki is protestálni az ellen, hogy egy szövetséges elfoglal egy német vasútvonalat? Kamio az erői átszervezésének részeként egyetlen zászlóaljjal megszállta az egész vasútvonalat. Később a hadsereg egy ráadás gyalogezredet küldött neki, hogy azt helyőrségekkel lássa el.
 
A németek belátták, hogy Kamio nagyobb ütközet nélkül megkerülte a hegyi védővonalat. Meyer-Waldeck elszánván magát arra, hogy nem enged át minden kezdeményezést ellenfelének, ellentámadásra adott parancsot. Úgy gondolván, hogy a Mecklenburg Háznál végrehajtott áttörés a japánok figyelmét oda tereli, a német törzs a Csimohoz közeli Kletter hágó megtámadására készített terveket. Egy, 130 főből, 4 géppuskából és 2 tábori lövegből álló német harccsoport meglepte és megfutamította a japánok előretolt állását. A szomszédos állások japán tisztjei megőrizték a hidegvérüket. A közelben elhelyezkedő századok a megtámadottak segítségére siettek, mire a németek visszavonultak. Egy újabb aprócska győzelmet arattak, mellyel egy fricskát adtak ellenségeiknek, de semmi többet. Ugyanezen a napon a brit kontingens elkezdte a partraszállást a Laosan-öbölben.
 
Kamio, akinek a hadosztálya szilárdan megvetette a lábát a parton és megfelelő módon szétbontakozott, illetve egy biztonságos bázissal is rendelkezett, szeptember 26-án parancsot adott az általános előrenyomulásra. Az egész vonal mentén bekövetkező kisebb harccselekmények fokozatosan felkeltetették a német vezérkar figyelmét. A riasztás után kis idővel az S90 és a Jaguar a kikötői oldalra hajózott és a japánok jobbszárnyát kezdte bombázni. Éjszaka a németek visszavonultak a második védelmi vonalukba, és meg voltak róla győződve, hogy az ellenség súlyos árat fizetett. Valójában a hegyi állásokat szinte vérveszteség nélkül vették be egymás után. A következő két nap során a Szövetségesek felzárkóztak a németek vonalához, miközben a Kaiserin Elisabeth, a Jaguar és az S90 újból a kikötő felé eső szárnyukat bombázta. Kamio egy tábori tüzérüteget küldött oda, hogy vegyék fel a harcot a hajókkal. A hajók azonban elpusztították a megfigyelő pontot és elhallgattatták az üteg fegyvereit. Kamio, akire nagy benyomást tett a haditengerészeti ágyúk tűzereje, az ellenség parti ütegeinek bombázására kérte Katot, hogy elvonja a figyelmüket az előrenyomulásáról. Kato azonban úgy határozott, hogy ehelyett a partvédő ütegeket bombázza, mely jól példázza a japán hadsereg és a haditengerészet közötti gyenge együttműködését.
 
Meyer-Waldeck tisztában volt azzal, hogy hamarosan a második vonalból is vissza kell vonulniuk, de volt még a kezében egy adu ász. A környező magaslatok fölé tornyosuló Prinz Heinrich-domb, melyet csak igen nagy nehézségek árán lehetett megmászni, több kilométernyi kitűnő kilátást biztosított minden irányban. A német műszakiak egy kisebb állást létesítettek a gerincén. Ez a telefonvonalakkal és heliográffal a nehéz szárazföldi ütegekkel összekapcsolt állás még akkor is ki tudott volna tartani, ha a japánok elfoglalnák a vonal többi részét, és azután az ellenség hátsó vonalaira tudná irányítani az ágyúk tüzét. Az állást 60 fő védte géppuskákkal és kéthavi ostromra elegendő ellátmánnyal.
 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csk.blog.hu/api/trackback/id/tr21997726

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

azsiaport.hu | blog.hu
süti beállítások módosítása