Szeptember 27-ről 28-ra virradó éjszakán az időjárás még rosszabbra fordult. Kamio törzse kiválasztotta a 46. gyalogezred egyik századát, melyet egy műszaki szakasszal erősített meg arra a hősies feladatra, hogy a tájfun idején másszanak fel a sötétben a gerincre. A műszakiak lépcsőket vájtak a sziklafalba, köteleket erősítettek fel, mindezt viszonylagos csendben és világítás nélkül. A szirt egyik hasadékát követték. Amikor az elágazott, összezavarodtak és az egyik gyalogos szakaszt kikülönítették, hogy próbálkozzon a kevésbé alkalmasnak látszó útvonallal. Hajnalra az időjárás megjavult. A főerő kimerülten és félig megfulladva felért a gerincre. A meglepett németek gyorsan reagáltak és a támadókat a gerinc pereméhez szegezték. A függőlegesen csüngő japánok órákon át rendszertelenül tüzeltek a németekre. A kétségbeesett japán parancsnok rohamra indult. A németek lekaszálták. A hadnagya egy második rohamot szervezett, mely szintén elhalt a megsemmisítő német tűzben. A kikülönített szakasz ezen küzdelem által fedezve, csendesen felkapaszkodott a csúcsra. Az eltévedésük után gyakorlatilag három órával később másztak fel a domb német (délnyugati) oldalán. Így a szakasz kereszttűz alá vette a németeket, akiknek a parancsnoka úgy határozott tárgyalásokat kezd velük, hogy átadja nekik a hegycsúcsot, ha megengedik, hogy visszavigye az embereit Csingtaoba. Nagy felháborodására a japánokat nem érdekelte a fehér lobogója és elfogták, mire a német csapat megadta magát. A japánok 24 halott árán megöltek 6 németet, 54 foglyot ejtettek és megnyerték az ostrom döntő összecsapását.
Az állásuk váratlan elvesztése, valamint egy meglepetésszerű és kiterjedt, szövetséges haditengerészeti bombázás miatt megrendült németek visszavonultak a második védővonalukból. A Kaiserin Elisabeth, a Jaguar és az S90 tűztámogatást nyújtott nekik, de miután több találatot kaptak a tábori tüzérségtől, a hajók is visszavonultak.
Kamio újra felzárkóztatta csapatait a németek belső vonalához, majd parancsot adott egy újabb, Csingtaohoz közelebb eső bázis létesítésére a Sacekou-öbölben (Schatsykou). A haditengerészet két kisebb aknakereső elvesztése árán megtisztította a körzetet. A műszakiak a végső logisztikai összpontosítás érdekében egy rakpartot, egy utat és egy keskenyvágányú vasutat építettek. A Laosan bázis látta el a katonákat élelemmel, míg a nehéz ostromtüzérség és a lőszer a Sacekou-öbölbe érkezett. Mivel a vasútvonal a kis mozdonyok számára túl meredek emelkedőn húzódott, 1500 vasúti katona és 10 000 kuli húzta-vonta le-föl az 1200 kocsit. Elkészülte után a vasútvonal naponta 300 kocsival 150 tonna szállítását tudta végrehajtani. Egy oda-vissza út 4 napot vett igénybe. További vasúti csapatok leágazásokat építettek a raktárak számára. Az úton a kulik 800 kínai kézikocsit mozgattak. Minden két ember által húzott és tolt kocsi 350 font (158,76 kg) terhet szállított. A műszakiak betonból épült állásokat készítettek elő az ostromlövegek számára, továbbá a Prinz Heinrich-domb egyik gerincén 900 láb (274 m) magasságban egy álcázott megfigyelőállást létesítettek, melyet öt telefonvonal és egy rádiókészülék szolgált ki. Az állásból egész Csingtaot be lehetett látni.
Az emberi erővel vont japán vasút (http://www.granguerra.crearforo.com)
Meyer-Waldeck úgy döntött, megzavarja a szövetségesek előkészületeit. Nehéz szárazföldi tüzérségével bombázni kezdte a japánok hátsó vonalait. A Taube általánosságban kijelölte a célpontokat, de az ellenséges repülőgépek túlzott hatékonysága megakadályozta a tűzhelyesbítéseket. Egy kötött megfigyelő léghajóra leadott légelhárító tűz annyira megfélemlítette a megfigyelőjét, hogy megtagadta az újabb felszállást. Másnap csaliként felengedtek egy meteorológiai léggömböt, amit a légelhárító tűz azonnal elpusztított. Az ütegek ezt követően vaktában tüzeltek, és naponta mintegy 1500 lövedéket lőttek ki. A németek helytelenül arra a következtetésre jutottak, hogy a tüzük komoly károkat okozott a szövetségeseknek. A csapás növelése érdekében a német törzs egy éjszakai támadást tervezett az ellenség jobbszárnya ellen. Október 2-án késő éjjel három német század indult bevetésre. Az egyik csupán üres lövészárkokra bukkant, és visszavonult. A többiek kiváltották az ellenség dühödt tüzelését, mire visszafutottak. A japánok 6 foglyot ejtettek és 29 holttestet számoltak össze a terepen. A győzelemre sóvárgó német gondolkozás ezt az összecsapást egy nagyobb sikerré alakította át. A német hírszerző tisztek, mivel a kínai kémhálózatuk japán kezekben volt, többé már nem tudták megkülönböztetni a valóságot a képzelettől. Elhitték, hogy a 19. gyalogdandár valójában terv szerinti megérkezése, a súlyos japán veszteségekről szóló hírek megerősítését jelenti.
Német csapatok felvonulása Csingtaoban (wikimedia.org)
A szövetségesek első lövészárkaikat a megerődített vonaltól 1-2 kilométer távolságban ásták ki. Kamio ragaszkodott az ostrom szabályzatához, és az árokrendszert kanyargó S-alakú lövészárkokkal, futóárkokkal, valamint az ellenséges állásokkal párhuzamosan húzódó ostromárkokkal építtette meg. A britek, akik végül utolérték az előrenyomuló frontvonalat, idegesítőnek találták japán szövetségeseiket. A német tüzérség állandóan a briteket kereste, mint az olyan katonákat, akik később Németország ellen harcolhatnak Európában. Kamio nem engedélyezte a japán tüzérség ellencsapásai által nyújtandó támogatást, mert azt akarta, hogy ostromlövegeinek pozíciói a végső bombázásig rejtettek maradjanak. A lövészárkokban Kamio katonái nem tudták megkülönböztetni a németeket a britektől, és állandóan tüzet zúdítottak a brit őrjáratokra. A brit veszteségek csupán a japánok gyenge célzási készsége miatt maradtak alacsony szinten. A brit katonák a japán hadsereg feltűnő köpenyeit kezdték viselni, ami ha nem is szüntette meg, de legalább csökkentette az incidensek számát. A gyenge japán egészségügyi szabványok, az ellátmányok méretei közötti különbségek, az egészen más törzskultúra, az ellentmondó harcászati doktrínák, a brit faji arrogancia (sokan csak egyenruhába bújtatott kuliknak tartották a szövetségeseiket), mind-mind a kapcsolatok romlásához vezettek. A tényleges brit kontingens megerősítésére október vége felé beérkezett két indiai gyalogos század csak tovább növelte a parancsnokságok közötti súlyos súrlódásokat. Érdekes módon a Királyi Haditengerészet ugyanekkor nagyon jól kijött a japánokkal, és a Triumph simán beilleszkedett a Második Hajóraj kötelékébe.
Az erős haditengerészeti bombázás eláraszthatta Csingtao védelmét, hogy fedezze az adott hadműveleteket, de a partvédő ütegeket nem tudta elpusztítani. A túl sok becsapódás robbanásai összezavarták a lövegek irányzóit, akik nem tudták nyomon követni az egyes hajók lövéseit. Ezért a blokádot fenntartók közül három hajó október 6-án és 10-én közelebb húzódott, hogy tűzpárbajt vívjon a partvédő német ütegekkel, de azok elűzték őket. Kato a nyomás növelése mellett döntött. Október 14-én az egész flottáját felsorakoztatta egy dühödt bombázás céljából, majd négy hajót küldött közelebb a parthoz. Egy nehézlövedék súlyos kárt okozott a Triumphnak, mely a német tüzérek éljenzése között gyorsan visszavonult. A műhelyhajók 24 óra alatt kijavították a sérüléseit.
Október 15-én egy újabb tájfun tört ki. A heves esőzések elsodorták a vasútvonalat és alámosták a lövegállásokat, ami napokkal visszavetette az előkészületeket. A hirtelen áradásokban 25 japán katona életét vesztette. A németek az összes, számukra nem fontos hajót elsüllyesztették a kikötőben és a legénységeiket mint gyalogságot alkalmazták a parton. A szövetségesek engedélyt adtak arra, hogy a nem harcoló lakosok elhagyják a várost. Meyer-Waldeck azon töprengett, hogy a haditengerészeti támadások és a harccselekményekben legutóbb beállt szünet vajon elvonták-e a szövetséges flottát. Éjszakai bevetésre utasította az S90-et. Október 17-én késő este az idős német romboló lassan kiosont a kikötőből. Néhány óra múlva egy sötét árnyat észlelt, és kilőtt rá egy kisebb méretű torpedót. Az öreg Takachiho könnyűcirkáló lőszerkamráját találta telibe, és a hajó egy hatalmas robbanással a levegőbe repült. Kereső fényszórók gyulladtak fel, a szövetséges hajók tüzet nyitottak, majd a német parti ütegek is csatlakoztak a zűrzavarhoz. A kikötőtől elvágott S90 elmenekült az éjszaka sötétjében, majd a szövetségesek lázas keresését kikerülve, délebbre egy kínai kikötőben internáltatta magát. Csingtaoban már csak a Jaguar és a Kaiserin Elisabeth maradt úszóképes állapotban. A Takachiho 256 főnyi személyzetéből mindössze hárman menekültek meg.
Meyer-Waldeck egy újabb szárazföldi akcióra adott parancsot. Október 22-én 80 német kúszott az ellenséges vonalakhoz, de az éber őrök azonnal tüzet nyitottak, mire a németek elmenekültek.
Október 25-én az összes japán ostromágyú készenlétet jelentett az állásában. Kamio a nagy bombázást tervezve elrendelte, hogy egyetlen löveg sem nyithat tüzet addig, amíg minden ágyúnak nincs meg az 1200 lövedékből álló lőszerkiszabata. Addig egyetlen löveg sem fedhette fel a helyét az ellenség előtt. Azt akarta, hogy minden ágyú 80 lövedéket lőjön ki naponta. A törzs hétnapos bombázást tervezett, de ragaszkodott a 15 napi lőszerkészlethez. A végső támadásra a japán műszakiak rohamszakaszokat alakítottak, melyeket puskagránátokkal és robbanóanyaggal töltött bambuszcsövekkel (a nyújtott töltetként alkalmazott Bangalore torpedókhoz hasonlókkal) láttak el a szögesdrót akadályok elpusztítására.
Az időjárás fokozatos javulásával a Második Hajóraj elkezdte Csingtao tengerparti ütegeinek szisztematikus lövetését. Néhány hajó ide-oda cirkált és extrém távolságból tüzelt. Kato október 29-én és 30-án az egész flottát odavitte egy tömeges tűzcsapás mérésre. A Triumph is részt vett ebben és megjegyezte ezt a taktikát, amit azután a britek Gallipolinál alkalmaztak a török parti ütegek ellen. A német tengerparti ütegek egymás után kapták a találatokat és porfelhőbe burkolózva megsemmisültek.
Október 31-én, Taisho császár születésnapján, az ostromtüzérség több mint 100 lövege tüzet nyitott. Minden egyes ütegnek megvoltak a maga elsődleges és másodlagos célpontjai. A tenger felőli pusztuló védelmet Kato flottája árasztotta el a lövedékeivel. Az osztrák-magyar szárazföldi kontingenst ekkor érték az első veszteségek. A XV. sz. üteg állásába becsapódott nehézgránát öt embert megölt, hármat megsebesített. Közöttük volt a hősi halált halt magyar Ács József, és a megsebesült Domokos Béla. A szárazföldi tüzet a Prinz Heinrich-dombon lévő megfigyelő állásból vezették. Az első napon a nehéztüzérség lerombolta Csingtao szárazföldi ütegeit. Éjszakai a tábori ágyúk repeszgránátokkal akadályozták meg a károk kijavítását. A németek elhagyták a szétlőtt védműveket. Az ostromlók ezen az éjszakán a folyamatos tüzelés védelme alatt 300 méterrel előrébb ásták a futóárkaikat.
Másnap folytatódott a bombázás és néhány ostromlöveg áthelyezte a tüzét az olajtartályokra és a kikötődokkokra, míg a többség a szárazföldi nehéztüzérséget pusztította. A flotta újból lehengerlő tűzzel borította el az összeomlóban lévő tengerparti ütegeket. Az ostromlók ezen az éjszakán a szabályzathoz hűen ragaszkodva kiásták az első párhuzamos ostromárkukat. Egy japán őrjárat átvágta egy sáncerőd előtt a drótakadályokat és tűzharcba keveredett annak védőivel. A németek azt hitték, hogy egy nagyobb támadást sikerült visszaverniük. Meyer-Waldeck arra gondolva, hogy közel a vég, parancsot adott a Kaiserin Elisabeth és a Jaguar elsüllyesztésére. A Kaiserin Elisabeth parancsnoka november 2-án az öböl legmélyebb pontjára hajózott a cirkálójával. A személyzete kihajózott, csak a parancsnok, a gépüzemvezető és 15 tengerész maradt a hajón. Megsemmisítették a titkos anyagokat, kidobálták a lövegek závárzatait, kinyitották a fenékszelepeket és meggyújtották a lőszerkamrákba vezető gyújtózsinórokat, majd csónakkal elhagyták a süllyedő hajót, melyen hamarosan bekövetkeztek a robbanások, és november 3-án hajnali 2 óra 55 perckor lengő lobogóval elsüllyedt. A cirkáló partra szállt legénységét a Jaguar személyzetével együtt beosztották a helyőrség állományába.
<Előző oldal 1 | 2 | 3 | 4 Következő oldal >
Utolsó kommentek