Keletkutatás, orientalisztikai témájú írások. Nyelvészet, irodalom, néprajz, antropológia, szociológia, történettudomány, filozófia, filológia, kultúra, film, művészet.

Akciós repjegyek

fuggoagy.hu

Linkblog

Utolsó kommentek

Sicut oves in medio luporum (Mt 10,16) VI.

2010.01.19. 15:41 | aáb

A két, hatalmas tehetségű Ming császár erős kontrasztban állt az északi és déli Song elpuhult és romlott uralkodói alakjaival. Ráadásul effajta farkastermészet a Han és Tang kor utáni Kína földműves vidékein igen nehezen termett meg. A mongol nép nagy vérátömlesztése nemcsak hogy létrehozta a Zhu család apáinak és fiainak farkastermészetét, hanem számos olyan bátor, farkastermészetű tábornokot is kitermelt, mint Xu Da, Chang Yuchun stb., akik a Han és Tang korok óta alig látott nagy tudású és merész han katonai vezetők voltak. A Ming fénykorában az ország területe az észak-keleti Heilongjiang-beli Szahalintól nyugaton Tibetig húzódott.
 
Kína területe a Ming korban
 
A mongol puszta kivételével az ország alapjában visszanyerte a Han és Tang kori területeit, véget vetve a hanok Han és Tang kor utáni hanyatlásának. Ezúttal a han nemzetnek újjászületéséért valóban köszönetet kellett mondania a mongolok bőkezű véradásáért, és a farkastotem lelkületének a Kína földjén bekövetkezett újbóli feltámadásáért.
Mindazonáltal, ha a karakterről van szó, [megállapíthatjuk, hogy] aki a vért kapja, mindig gyengébb annál, aki adja. A kezdetben erős és bátor Ming dinasztia a későbbiekben soha nem volt képes harcban legyőzni a mongol északi Yuant. A farkastermészet volt a mongol lovasság erejének forrása, és amikor visszavonultak a füves pusztára, igen hamar megerősödtek és vaddá váltak. Ming Chengzu ötször vezetett hadjáratot [ellenük], és az első, diadalmas hadjáraton kívül a másik négy alkalom eredményei nem voltak jelentősek, a Ming sereg gyakorlatilag nem talált rá a farkas módjára rejtőzködő mongol lovas főerőre. Ellenkezőleg, a mongol lovasság egymás után többször legyőzte a Ming sereget, a Xu Da fő erejét adó hadat, és teljesen széjjelzúzta a Qiu Fu vezette tízezres sereget is. A Ming dinasztia 200 éven át javítgatta a háborúskodás nyomait a Nagy Falon. A legtragikusabb, hogy a keservesen megépített erődök ellenére, amint kitört a háború, a mongol Őlöt vidék jelentéktelen húszezres lovassága szétverte a Ming Yingzong császár vezette félmilliós sereget, és magát a császárt is foglyul ejtették. Ha pedig nem ilyen szerény számú sereg küzdött volna utolsó leheletéig Peking védelmében, úgy lehetséges, hogy megvalósulhatott volna a Yuan restauráció. Ezek után a földművesek birkatermészetének régi baja ismét előjött, a Song és Ming neokonfucianizmus miatt a népi karakter megint csak nem tudott magához térni, a nagy Ming dinasztia egyre erőtlenebb lett, és elveszítette a határokon túli több ezer lis nomád területeket, egészen addig, amíg a mandzsu Qing véget nem vetett [a Ming uralomnak]. Ki kell még emelni egy tényt, a történészek által állandóan magasztalt Li Zicheng féle parasztfelkelés serege szintén nem állta a sarat, a vad mandzsu lovasság az egészet megsemmisítette, újra visszatérve a régi kerékvágásba, melyben annak idején a régi, Tang végi sárgaturbános parasztfelkelést a nomád lovasság semmisítette meg. A hanok ismét felélték a Yuan dinasztia mongol népétől kapott vérátömlesztés során szerzett valamelyes vitalitásukat, végül képtelennek bizonyultak egyedül megtartani Kína építményét, és kénytelenek voltak a tartóoszlop szerepét átadni egy északi nomád népnek – a mandzsuknak.
Chen Zhen újra fordított egyet a papírján, és folytatta: a dzsürcsen-mandzsuk alapította nagy Qing dinasztia Kína utolsó császári uralkodóháza a kínai történelem során felülmúlhatatlan és nagy eredményeket elérő dinasztia volt. Engem a Qing dinasztia is nagyon érdekel. Gondold csak el, az alig néhány százezres mandzsu nép alapította meg a nagy Qing dinasztiát, és uralta a többszázmilliónyi hant; az uralmuk alá hajtott terület valójában alig volt kisebb a mongol Yuan dinasztiáénál. Alatta jött létre a kínai történelem „Kang[xi] és Qian[long] korszaka”, mely 120 éven át tartott, kétszer olyan hosszú ideig, mint a han nép legvirágzóbbjaként emlegetett Han kori „kultúrkormányzás” és a Tang kori „erkölcsös kormányzás” időszakai. A mandzsu Qing a kínai történelem nagy eredményeket elérő, a legtöbb művelt és tehetséges hadvezér császárt felvonultató, a császári címmel legjobban asszociálható dinasztiája volt. Azt hiszem, ha a „Kang[xi] és Qian[long]” virágzás idején nem a vitorlás hajók korszakának nyugati népeivel, hanem a páncélozott óceánjárókig fejlődött nyugati nagyhatalmakkal találkozunk, akkor a minden erejét a prosperitásra összpontosító „Kang[xi] és Qian[long] korszak”-ban nagy valószínűséggel egy kínai „Meidzsi korszak” [Meidzsi 明治, japán császár uralkodásának ideje 1868-1912; ford.] jöhetett volna létre, mely sikeres reformokat hajthatott volna végre. A törekvő nomád karaktert beoltva a nyugati kultúrába, rendszerbe és iparba, újraalkotva a kínai nemzeti létet és karaktert, a nyugati kultúrfarkassal vívott csata megváltoztatta volna a nemzet sorsának ezeréves stagnálását. Igazán kár, hogy a nyugati nagyhatalmak csak akkorra fejlődtek a páncélozott óriáshajók korszakáig, amikorra a mandzsu Qing dinasztiát már elpuhította a kínai mezőgazdaság és a konfucianizmus. Kínának nem volt szerencséje, de ez egy későbbi történet.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Meidzsi császár
 
Hogy lehetett, hogy a kis mandzsu nép képes volt a Han és Tang dinasztiákat túlszárnyaló „Kang[xi] és Qian[long]” virágzó korszakát létrehozni? Úgy gondolom, Kína régi korszakai közül csak a mandzsu [kor] vezető rétege volt képes mélyen megérteni Kína virágzó és hanyatló, erős és gyenge korszakainak szabályszerűségeit, megismerni a földműves és nomád kultúra előnyeit és hátrányait, és a kettő előnyeit stabilan egyesíteni. Csak a mandzsuk voltak képesek mélyen megérteni a nemzeti karakter nemzeti sorsra kifejtett meghatározó szerepét, különösen pedig tisztában voltak a mandzsu nemzeti karakterben meglévő farkastermészet rendkívüli fontosságával, és azt közel két évszázadon át meg is őrizték. Tudták, hogy meg kell tartaniuk a farkasszerűen állhatatos, szorgalmas, törekvő karakterüket és lelkületüket. A kínai kultúrát és műveltséget megtanulni és elsajátítani szintén nem esett nehezükre, még egy fejjel meg is előzhették azt.
Azért, hogy megőrizzék a nomád farkastermésztű karaktert, a mandzsu uralkodó körök megtanulták a xianbei északi Wei, a kitaj Liao állam, és különösen a mandzsuk elődei alapította Jin állam valamint a mongolok Yuan dinasztiája bukásának leckéjét, nem sinizálódtak teljesen, kreatív módon hoztak létre új dolgokat, és végrehajtották a nemzeti karakterük megőrzését szolgáló hét nemzeti szabályt: 1. A lóhátról nyilazás mandzsu hagyományának megőrzése, kis kortól elkezdve, az egész nemzet részvételével, melyből még a császár gyermeke sem maradhatott ki; 2. Kerítéssel körbevett területeken rendszeresen rendeztek nagyszabású körvadászatokat, melyeket a császár maga vezetett, és a nyolc nemzet fiai követték. A vadászattal gyakorolták a hadakozást, a farkassal való közelharcban őrizték meg farkastermészetüket. A chengdei hegyi nyaralófalu kiállítóterme bemutatja, hogy a nagy császár, Kangxi élete során saját kezűleg több száz pusztai farkast ölt meg; 3. Az északkeleti és északnyugati, valamint a mongol pusztai nomád termelési mód megőrzése. Két terület, két rendszer, a mezőgazdasági területen földműves rendszer, a legelőn legeltető rendszer, tilos volt a földműveseket a pusztai legelőkre vinni, nehogy tönkretegyék azt, ezáltal megőrizve a pusztai farkastermészetű vér karakterépítő szerepét. A füves pusztával való törődés a nomád nép erős karakterével való törődés gyökere és forrása. A mandzsuk virágkorának egész államterületét tekintve, a Qing dinasztia tipikus félig földműves félig nomád állam volt, az egész ország területének felénél nagyobb részén nomád népek nomád területe volt, beleértve északkeletet, Kelet-Szibériát, Külső- és Belső-Mongóliát, Ningxiat, Gansut, Qinghait, Tibetet és Xinjiangot. Ez a nagy kiterjedésű, farkastermészetű füves puszta mennyi bátor vért és harci lovat adhatott a korabeli Kínának! 4. A mandzsu-mongol vegyesházasságok mellett a mandzsu-kínai házassági tilalmával, a farkastermészetű vér tisztaságának erősítésével elkerülték a földműves han nép birkatermészetű vérének asszimiláló hatását. A történelemben a régi dzsürcsen nép és a mongolok között vérségi kapcsolat állt fenn, a dzsürcsen Yehe, Hada stb. törzsek házassági kapcsolatban álltak a mongolokkal. A Qing korban, azért, hogy a százmilliós han nép kormányzásának terhét a hatalmas mongol lovassággal közösen vállalják, egyre átfogóbb méretekben valósították meg a mandzsu és mongol nemesség és uralkodói réteg házasodásának politikáját. A híres Xiao Zhuang császári özvegy kiemelkedő mongol nő volt; 5. A harcművészetek becsülete, harciasság, a hadivállalkozások bátorítása, a harc általi nevelés, és a hadsereg harc általi erősítése. A „Kang[xi] és Qian[long]” virágzó korszaka egyúttal a háborús viharok időszaka is volt, a mandzsu Qing uralkodó rétegben a háborús oldal volt a domináns, habozás nélkül verték le a vazallusokat, foglalták vissza Tajvant, békét teremtettek a Mongóliában, Xinjiangban és délnyugaton zajló felkelésekkor, ellenálltak a cári Oroszország betöréseinek, akárcsak a Nian felkelésnek és a Tajping államnak, egészen a győzelemig. 6. A mandzsu népet tették meg alapnak, a mongolokat, tibetieket és más nomád népeket a nomád népek szövetségének vázául, erősítve a nomád lelkületet, közösen irányítva a népes han nemzetet; 7. Megszüntették a han nép korrupt, verseny nélküli hercegi rendszerét, a császári cím örökösének császár általi kiválasztását, arra késztetve a császárok fiait, hogy akárcsak egy farkasfalkában, teljes erejükkel vegyenek részt a küzdelemben a farkaskirály kiválasztásakor, és a heves versengésben a gyengéktől megszabaduljanak, így válasszanak farkaskirályt, kiemelkedő személyiséget.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 Nurhacsi, a mandzsu Ajsin Gjoró klán feje alapította a Jin dinasztiát, melynek nevét fia változtatta Qingre
 
Ezek a lépések a mandzsu nép bátor karakterére és a Qing dinasztia hosszú kormányzására és tartós békéjére kulcsfontosságú hatást fejtettek ki. Viszont Kína mezőgazdasági területei túlságosan nagyok, a földművesség befolyása túl mély, e mellett a mandzsuk teljesen átvették és továbbvitték a konfucianizmus lelkületét, a Qing dinasztia virágkorában gazdasági fellendülés, a földműves lakosság körében pedig népességrobbanás történt, mely a Qing kor végére meghaladta a Han és Tang korok idejének 6-7-szeresét, a földműves karakter teljes túlerőbe került. Így hát a mandzsu Qing dinasztia fenti politikája végül is nem tudta megvédeni a mandzsu Qing uralkodó réteg bátor karakterét. A Qing kor végére a Qing uralkodóház farkastermészete leromlott, területeket engedett át, kártérítéseket fizetett, elvesztette a nemzet méltóságát és elárulta az országot. A han nép déli Song dinasztiájánál még azonban így is jóval erősebb volt, és nem adta át karba tett kézzel a nagyhatalmaknak a császári pecsétet, ami az egész ország kapitulációját jelentette volna.
A nomád dzsürcsen-mandzsu nép Kína számára nyújtott hozzájárulása óriási. Ezek közül a két legfontosabb: először is, még a Yuan kori területnél is nagyobb területhez juttatta Kínát. A Yuan és Ming dinasztiák területének megszilárdításával, valamint a Qing kor több mint 200 éven át hatásos adminisztratív dominanciájával, bár a Qing végére ismét elveszítették az ország területének majdnem a felét, de mégis megőrizték a Han és Tang idején létrejött Kína területét, és még hozzá is adtak három gazdag [észak]keleti tartományt. A néhányezer éves nemzeti egzisztenciaharc és a kínai földműves és nomád testvérnépek közös harca során végül is máig megőrizték a 2000 év óta Kínához tartozó területeket. Ez az egész kínai nép hatalmas és időtálló tette, jóval nagyobb a világ más ősi földműves népeinek eredményeinél. Azoknak a népeknek nagy része még magát, a népet mint olyat sem tudta megőrizni, a régi területekről nem is beszélve. A későbbi ókori Római birodalom, az arab birodalom, az oszmán birodalom kiterjedt területei közül egy sem maradt fenn csorbítatlanul.
Természetesen, ha Kínát összehasonlítjuk Angliával, mely a három kicsiny brit szigetből vált olyan birodalommá, ahol „nem megy le a nap”, Oroszországgal, mely a kis orosz fejedelemségekből szélesedett Eurázsiát átívelő birodalommá, a nyugat-európai népekkel, melyek a kezdetektől a fél Európányi területből vált Észak-Amerika, Dél-Amerika és Óceánia három nagy földrészét magába foglaló birodalommá, az eltérés valóban nagy. Az, hogy Oroszország egy nagy területet ki tudott venni a mandzsu Qing dinasztia kezéből, egyszerűen a mandzsu Qingnek a kínai földművesség és a konfucianizmus hatása miatt bekövetkező elpuhulásának súlyos következménye volt. Mégis, ha nem lett volna a mandzsu Qing által megőrzött farkastermészet, a Qing végére Kína a három keleti tartományt, Yilit, és egész Xinjiangot valamint Tibetet sem tudta volna megtartani.
Különösen fontos hangsúlyozni, hogy Kína mai területét a han nép Han dinasztiája kezdte létrehozni, a xianbeiek és a hanok szövetségéből létrejött Tang dinasztia növelte tovább, majd a mongolok Yuan dinasztiája terjesztette ki, végül a mandzsu Qing dinasztia szerezte vissza, növelte és tartotta meg. A Han, Tang, Yuan, Qing, e négy nagy dinasztia jelentős közreműködésének oka az, hogy mindegyik nemzeti karakterében viszonylag jól kombinálódott a farkas- és birkatermészet, ezekben a korokban a farkastermészet egy kicsit erősebb volt a birkatermészetnél. E négy nagy dinasztiát az uralkodó nép összetétele felől tekintve csak a Han dinasztiában volt tisztán han uralom, a Tang dinasztia a hanok és a xianbeiek szövetséges uralma volt, a Yuan és a Qing dinasztiákat pedig teljes mértékben nomád népek irányították.
A négy nagy dinasztia fővárosának elhelyezkedéséből is látható a nomád puszta, a nomád lelkület és karakter háttérben kifejtett szerepe és hatása. Egy dinasztia fővárosa a politikai, gazdasági, kulturális központja, egyúttal pedig a dinasztia karakterének központja. A Han, Tang, Yuan, Qing, e négy nagy dinasztia, fővárosaikat mind a földműves és nomád világ határán, azok érintkezési területein helyezték el, a Han és a Tang fővárosa Chang’an volt, közel az északnyugati nomád vidékekhez; a Yuan és Qing főváros Peking volt, közel az északi füves pusztához. Ez azt mutatja, hogy a bátor dinasztiák fővárosai mind közel voltak a bátor területekhez. Peking a Han és Tang kori Chang’annal mind a bátor hagyományokkal rendelkező északi területeken helyezkedtek el. A különbség mindössze az volt, hogy Peking nem a kínai földműves műveltség Központi Síksághoz tartozó hátországában volt, hanem messze a kínai földműves nép anyafolyójától, a Sárga folyótól, viszont közel a kínai nép ősanyjához, a nagy füves pusztához. Peking a Jin, a Liao, a mongolok és a mandzsu Qing, tehát három [a szerző feltehetőleg egy népnek tekinti a Jint alapító dzsürcsen és a Qinget alapító mandzsu népet, ford.] nomád nép fővárosa volt hosszú időn keresztül, egy a nomád népek által alapított kínai politikai, kulturális és nemzeti karakter központ. Az Eurázsián átívelő nagy mongol birodalom virágkora alatt Peking a „világ fővárosává” vált, ez az egyetlen város, amely Kína 5000 éves története során a világ fővárosa volt. Peking ráadásul közelebb volt a tengerhez, mint Chang’an, a pekingi fővárosalapítás hasznára vált a kínai népnek a nomád lelkület átörökítésében, az óceán felé való nyitottságban és fejlődésben, és a tengeri „nomád lelkület” megszerzésében. Az, hogy végül a kínai főváros Peking lett, mégis a kínai nomád népeknek, elsősorban a mongoloknak és a dzsürcseneknek köszönhető; a pekingi főváros-alapítás jelzi a Yan és Sárga [császár] leszármazottainak nemzeti tudatalattija mélyén a nomád lelkület iránti tiszteletet és vágyat is.
Ezen kívül Kína kiemelkedő női államvezetői mind az úttörő és feltörekvő Han, Tang, Yuan, Qing dinasztiákból kerültek ki, mint a Han és Tang Lü Hou és Wu Zetian, és a mandzsu Qing kor kiemelkedő mongol nemzetiségű Xiao Zhuang császárnéja. Ez a három hatalmas asszony sem testileg sem lelkileg nem volt elkötözött, kis lábú nő, Xiaozhuang császári özvegy ráadásul a mandzsu és kínai nők számára a lábelkötözést megtiltó, felvilágosult csoporthoz tartozott. A lábelszorítás a kínai han nép legnagyobb hibáinak egyike, mely a Han és Tang kor után, a földműves és konfuciánus befolyás erejének teljében, a nemzeti karakter tekintetében a leggyengébb Song korban kezdődött. Az uralom alá hajtottak szabad és független lelkületének tönkretétele és megkötözése volt a konfucianizmus vezéreszméje, a konfucianizmus nemcsak hogy birkává szelídítette a han népet, hanem még a han nőket is gúzsba kötötte és kislábú nyomorékká, „megbénított birkává” tette. A Song kor után a konfuciánus írástudók és a paraszt férfiak egyként őrült módjára futottak a „háromhüvelykes aranylótusz” [a nők elnyomorított lába, ford.] után, közösen nyomorították meg a világ – számukat tekintve – legtöbb nőjét, ez a világtörténelem egyik legkegyetlenebb, legembertelenebb lapja, a világ népei előtt a kínaiak legszégyenletesebb, legcsúfondárosabb dolga.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Xiaozhuang császári özvegy
 
A nagy kiterjedésű terület a kínai kultúra létezésének és fejlődésének megtartó alapja, a nagy északnyugati vidékek pedig a kínai műveltség gyökerei és határai. Globálisan tekintve a kínai nomád népek Kína területéhez nyújtott hozzájárulása nagyban meghaladta a hanokét, a mongolok és mandzsuké pedig különösen jelentős volt. A mandzsuk Kína területének kulcsfontosságú meghatározói voltak. Később, a köztársaság idején a han uralom ismét elveszítette a hatalmas területű Külső-Mongóliát. 1946 januárjában a nankingi Kuomintang kormány hivatalosan elismerte Külső-Mongólia függetlenségét.
Ezen kívül a mandzsu Qing dinasztia a Kína területéhez nyújtott hozzájárulása mellett, ismét tartós vérátömlesztésben részesítette a han népet. A kínai nemzet kultúrájának ősatyjai, Yan és a Sárga császár nomádok voltak, a kínai nép nomád népekből jött létre, ereiben bátor és farkastermészetű vér folyt. Később a történelem során nomád népek alkalmankénti vérátömlesztésén esett át, különösen a mongolok közel évszázados, majd végül a mandzsuk két és fél évszázados vérátömlesztésén, ezáltal a kínai nép egészen máig képes volt megvédeni területét, műveltségét és fajtáját. Ma a kínai népnek még mindig sok a saját és a nomád népek vérátömlesztéséből nyert farkastermészetű vére, melyhez hozzáadva a nyugatról átvett fejlett kultúrát és termelési módot, megkapjuk a kínai újjászületés forrását. A Qing kor vége után, a kínaiak hosszú időn át a császárság és a feudalizmus ellen tanúsított bátor nemzeti lelkületének forrása a Yan és a Sárga császár vérének öröksége és a nomád népek folyamatosan adagolt életereje volt.
A Kínába érkező mandzsu Qing uralom pontot tett a régi Kína 5000 éves történetére. Kína régi népei uralmának a története a nomád Yan és Sárga császártól kezdődött és a nomád dzsürcsenekkel fejeződött be, nomádoktól nomádokig, ez bizonyára nem véletlen, hanem a sajátosan kínai környezet, a kétféle nép történeti fejlődésének szükségszerűsége. A kínai műveltség földműves ága csak miután újból és újból átesett a nomád népek vérátömlesztésén, volt képes ismét visszakeveredni a világ kultúráinak fősodrába. Ez a „visszakanyarodás” mélységeiben megmagyaráz egy általános igazságot: a nemzet műveltsége a folyam, karaktere pedig a forrás. A bátor karakterrel nem rendelkező népek ugyan létrehozhatnak műveltséget, de gyakran még saját népüket sem tudják megőrizni, nem is beszélve kultúrájuk megőrzéséről és folytatásáról. A világ és Kína régi földműves kultúráinak javarésze bevonult a történeti múzeumokba, a nomád népek és leszármazottaik farkasszerűen bátor, törekvő nomád lelkülete és karaktere viszont megőrizte hatalmas életerejét, amely képes volt a régi kultúrákat egyenként a múzeumokba küldeni, és amely nagyratörően hozott létre újabb és újabb kultúrákat.
A szorgalmas és bátor kínai nép szorgalma főleg a kínai földműves nép karakterének, míg bátorsága főként a kínai nomád népek karakterének köszönhető. Egyikük sem lehet meg a másik nélkül, de a földműves népesség számbelileg legnagyobb részét kitevő, a földműves történelemmel egyformán hosszú [történetű] kínai nép számára a fő hiányosság mégis a bátorság, bátor, törekvő karakter és lelkület híján, a szorgalom ellenére néha eredménytelen marad a munka vagy más számára kaparja ki a gesztenyét.
Alapjaiban véve a világ kultúráinak vetélkedésében a legalapvetőbb mégis a népek nemzeti karakterének vetélkedése. A fejlett nyugati demokratikus rendszer és technológia a bátor és törekvő nemzeti karakter alapjain épült. Ha Kína meg akarja előzni a nyugatot, a földműves nép létében és karakterében végrehajtott változtatás terén kell kemény erőfeszítéseket tennie.
Én végül is a nomád népek farkastotemét használtam fésűként, hogy a konfucianizmus lelkületét alkalmazó kínai történészek által szándékosan összekuszált történelmet újra átfésüljem. Alaposan megértve a farkastotem kínai nomád lelkületben betöltött központiságát, valamint Kína számára nyújtott szakadatlan vérátömlesztésének történetét, tisztázni lehet, hogy évezredeken át miért a kínai volt az egyetlen megszakítás nélküli kultúra, valamint az is megtudható, hogy Kína jövőbeli felemelkedésének csodaszere miben áll.
Viszont megérteni és elsajátítani a farkastotem lelkületét igen nehéz, a kulcs az, hogy tisztázzuk, a kínai nomád népek miért tisztelték a farkastotemet. A kínai történészek nagy része tudja, hogy Kína nomád népei tisztelik a farkastotemet, de nehéz megérteniük, hogy miért. Például Han Rulin, a mongol történelem szakértője azt állítja: „A türkök elképzelése szerint ez a nép a farkasoktól származik, ezért felsőbbrendűek. [Ennek a kultusznak] az okát ugyan nem ismerjük, a kán mégis büszke volt erre”. Ennek az „ismeretlenségnek” az oka az volt, hogy a kínai hanok már túl régóta el voltak szakítva a füves pusztától, a farkastotem ismertségének határai áthidalhatatlanok voltak. Egyes nagy kérdések mélyére nem lehet tanulmányokban lefúrni. Mi tíz év alatt mélyen behatoltunk az eredeti mongol pusztába, élénk érdeklődéssel és kétségekkel, jó néhány évig volt közvetlen közünk a pusztai farkashoz, csak így tudtuk végül legyőzni a han korlátokat. Most nagyon gyorsan át kell adnom a tudásunkat a han népnek, hogy pótoljam a nemzet tudásában lévő súlyos hiányosságot, mert csak így lehet a nemzet karakterének hatalmas hiányát is pótolni.
Yang Ke felsóhajtott: Ha az elméleted sikeres lesz, Kína 24 történeti művét újra kell írni. A konfuciánus 24 történeti írás bizonyára egyoldalú, sok prekoncepcióval. Én teljesen egyetértek a történelem újraírásával, mindegy, hogy hogyan, de újra kell írni!
- [Azaz] komolyra fordítva a szót: visszaállítani a történelem eredeti arculatát. - felelte Chen Zhen. - Kína régi kultúrája földműves kultúra, emellett történetíró kultúra is, a földművességet veszi alapul, csak a konfuciánus módszereket tiszteli, semmibe veszi a nomádokat, lenézi a „négy barbárt”. A kínai történelmet nemcsak hogy újra kell írni, de forradalmat kell a történetírásban végrehajtani. Nagyon egyetértek Liang Qichao egy mondásával, amely az „Új történettudomány, Kína régi története”-ben áll: „ha nem tör ki történettudományi forradalom, hazánk nem tud megmenekülni. A legnagyobb feladat sok apró dologból áll.”. Úgy vélem, ha „a farkast nem vesszük be a történelembe”, ha a kínai történelmet mélyen befolyásoló farkastotem lelkületét nem vezetjük be a történettudományba, akkor a kínai történettudomány örökké állóvíz marad, a 25[ödik] történeti írás is örökre Kína súlyos kórtörténetének konfuciánus sarlatánok által tévesen feljegyzett diagnózisa marad, ez pedig biztosan elodázza Kína gyógyulását és reformját. A mai Kínában a kisparaszti tudatot és a konfuciánus feudális autokratizmus történetét sugárzó tévésorozatok tartós, szűnni nem akaró népszerűsége mély fájdalommal és melankóliával tölti el az ember szívét.
Chen Zhen a puszta fölött lenyugvó napra nézett, egyáltalán nem volt éhes, és mintha megakadt volna a lemezjátszón a tű, ezt mondogatta a föld felé:
Emellett még szeretném, különösen szeretném hangsúlyozni, a kínai nép lelkületének kérdését. Manapság az emberek gyakran emlegetik a rettenthetetlen kínai lelkületet, valójában ennek a lelkületnek a forrása és lényege a Yan és a Sárga császár ősi nomád lelkülete és a pusztai lelkület, melynek a lényege a farkastotem lelkülete, és amely a nomád népek több ezer éves folytonos betöréseinek és hozzájárulásának köszönheti alapjait. Gyakorlatilag két korai konfuciánus mondással lehet legjobban összefoglalni a kínai nép lelkületét: „Az Ég akaratának végrehajtásával, a nemes ember fáradhatatlanul erősíti saját akaratát”, „A gazdagok nem voltak mértéktelenek, a szegények nem tértek el az elvektől, az erősek nem hajoltak meg”. Ez a négy „nem”, a „nem fárad”, „nem esik túlzásba”, „nem tér el”, „nem hajlik meg” a klasszikus farkaslelkület és farkastotem lelkület, és ez a farkastotem lelkület pontos leírása és magas szintű összefoglalása. Minden egyes pusztai farkas rendelkezik ezzel a „négy nem lekülettel”, ráadásul már több tízezer évvel ezelőtt ez a fajta lelkület vált a pusztai farkas „össznépi lelkületévé”. A kínaiak nagy része viszont nem éri el a lelkület e magas fokát, mellyel csak a régi kínai virtust követők nyerték el mások tiszteletét, és szolgáltak keresendő és tanulandó például. Ezért a hősies „négy nem lekület” nem más, mint a nevét híven tükröző farkaslelkület. A korai konfuciánus kiválóságok ezt a „négy nem lekületet” alkalmazva neveltek ki egy sor kínai utódot és nemzeti hőst, de a „négy nem lekülete” mégsem tudott a földműves nép „össznépi lelkületévé” válni. Különben nem fordulhatott volna elő, hogy a kínai történelem során oly sokszor be tudtak törni a nomád népek a Központi Síkságra és Kínába, valamint az sem, hogy a Japán elleni háborúban a világon egyedülálló módon többmilliós áruló sereg jöjjön létre.
A pusztai nomád népek a hanoknál jobban értik a farkast, ezért becsülik, tisztelik a farkaslelkületet, és az ilyenfajta lelkületet a legmagasabb nemzeti totem lelkületének státuszában tartják, tehát a pusztai nomádok a „négy nem lelkület” elterjedtségének mértékét figyelembe véve nagyban megelőzik a földműves népeket. És éppen a pusztai nomádok földművesek számára nyújtott vérátömlesztése és vérkeveredése volt az, ami miatt a kínaiak megszakításokkal tovább tudták vinni a „négy nem lelkületét”, azaz a kínai nép lelkületét.
Ezért, ha a kínai nemzeti lelkületből kivonjuk a nomád népek „nem fáradó”, „túlzásba nem eső”, „el nem térő”, „meg nem hajló” farkastotem lelkületét, akkor vajon mi marad? Valószínűleg csak a Song és Ming neokonfucianizmus lelkülete. Ki merné ma a Song és Ming neokonfucianizmus „három morál és az öt örök erény” és a „három engedelmesség és négy erény” [a Song és Ming korok nőkre vonatkozó idealizált szabályrendszere, ford.] lelkületét tenni meg a kínai nép lelkületének? A kínai nemzeti lelkület valójában a kínai területek nomád és földműves népei által közösen létrehozott nemzeti lelkület, melynek magva a nomád lelkület és a farkastotem lelkülete.
Kínai népünknek igazán jól kellene ismernie és elismernie a pusztai népeknek az egész kínai nemzet számára tett hatalmas hozzájárulását, köszönetet kellene mondania és tanulnia kellene a pusztai farkastól és a pusztai népektől. Valóban szükséges lenne a legnagyobb mértékben kárpótolni a pusztát, a pusztai farkast és a pusztai népeket.
- Tartózkodni kell a puszta kifosztásától és a hozzá nem értő összevissza utasítgatásoktól, már ezek is nehéz dolgok, nem beszélve a köszönetről és a kárpótlásról. - szólt Yang Ke méltatlankodva.
- Úgy gondolom, az uralkodó kínai konfuciánus eszme és a történészek kultúrájának egyik leggyűlöletesebb dolga, hogy teljesen figyelmen kívül hagyja a nomád népek a kínai nép és kultúra számára nyújtott segítő hozzájárulását. – folytatta Chen Zhen. A hagyományos kínai álláspont állandóan azt [a nézetet] támogatja, hogy Kína régi kultúrája mennyire de mennyire felsőbbrendű, hogy a kínai földműves kultúra és az uralkodó konfucianizmus milyen hatalmas életerővel rendelkezik, hogy a másik három nagy földműves kultúra ősi országainak kultúrája mind elveszett kultúrák, egyikük sem maradt fenn, és hogy csak a régi kínai kultúra volt szakadatlan, fönnmaradt egészen máig. Mégis, a kínai történelem ötezer éves fejlődésének tényei alapján abból, hogy a kínai kultúra egészen máig képes volt fönnmaradni, nem lehet kihagyni a nomád népek hosszú időn át tartó szakadatlan vérátömlesztését. A nomád népek segítő vérátömlesztésének, közreműködésének eltagadása nem más, mint „idegen tollakkal ékeskedés”. Az ilyen nézet nemcsak hogy nagyban gyengíti a konzervatív, roskatag kisparaszti tudatot és az uralkodó konfucianizmust érő kritika erejét, azokat tovább élteti, tovább gyengítve és lekötözve a kínai nép karakterét és lelkületét, hozzájárul továbbá a kínai betegség téves diagnózisához is.
Az államalapítás óta egyik államigazgatási séma sem talált gyógyírt a bajokra, egyik sem összpontosította erejét, hogy azonnal ható gyógyszert találjon a földműves betegség gyökerére, sőt, mindig őrülten kapaszkodott a földművességbe, támogatta, emelte annak presztízsét, és földműves kádereket emelt magasba. A kulturális forradalom idején még a városi értelmiséget is falura küldték, hogy parasztként éljenek, ez pedig a kisparaszti és a családfői tudat fokozódó szilárdulásához vezetett. Ezen kívül magával hozta a földműves népességszám gyors emelkedését, mely még a földművesek ötezer évnyi össznépességszámát is nagyban meghaladta. Bár jelenleg a mezőgazdasági termelési érték a nemzeti össztermékben (GNP) alárendelt pozícióba esett vissza, mégis, a földműves népesség még mindig abszolút többségben van, a kilencszázmilliónyi, földműves karakterrel és tudattal rendelkező népesség a kínai nép valós „nemzeti entitásává” vált. Így a hatalmas és mély földműves tudat és karakter „léte”, nemcsak Kína kormányzati funkcionáriusaira, értelmiségére, a kereskedőrétegre, a munkásságra fog hosszú időn át hatást és fokozatos befolyást gyakorolni, hanem az újonnan kialakult társadalmi rétegekre is.
Száz éven át gyakran kiújult Kína régi betegsége, az alapvető megújulás és reformok újra és újra kudarcot vallottak, ennek a legfőbb oka pedig az volt, hogy a kínai nép egész máig képtelen volt gyökeresen átalakítani saját nemzeti karakterét. Emiatt egészen mostanáig nem fejlődött odáig, hogy képes legyen tökéletesen kézben tartani saját nemzeti sorsának szakaszait. A történetírás forradalmának, a modern Kína forradalmának a farkastotem lelkületével kell megváltoztatnia a földműves karakterű életet, melyet a konfucianizmus „engedelmes és jóravaló” eszméje félrevezetett.
Bárhogy is, a húszévnyi nehéz és keserves reform nyomán Kína versenyalapú piacgazdasága már nagy fejlődést mutat, a szabály, hogy a nemzeti karaktert a nemzeti lét határozza meg, a vállalkozószellem irányába kezdte kifejteni hatását. A kínaiak karaktere spontán módon szintén a farkastotem lelkületéhez kezdett visszatérni: a gyerekek körében népszerű lett a „nagy szürke farkas” c. gyermekkönyv; az „északi farkas” c. dal (a csapból is az folyt) egész Kínában. Egyre több a farkas bátor karakterét saját önmeghatározásává tevő, „farkasokkal táncoló” tőkebefektető; a piacon népszerűek a farkas emblémájú termékek, virágoznak a farkast nevükben viselő éttermek, és megjelentek a farkast írói álnévül választó szerzők, művészek…… Kínában a farkastotemen alapuló nomád lelkület végül is újjászületett. Egy nép, amely a világon a legjobban félte és gyűlölte a farkast, spontán módon tisztelni kezdte a farkaslelkületet, ez a húszévnyi reform egyik legfontosabb eredménye, és ez ad reményt, amely alapján a kínai nép újjászülethet.
 
 

Az „északi farkas” c. szám a tajvani Megasztárban (2:30-5:41)
 
A farkastotem lelkülete született ellensége annak a gondolatnak, amely nem akarja könyörtelenül elpusztítani az elpuhult, konzervatív birkalelkületet. Ezért a reform csak akkor nem tud, nem fog visszafejlődni, ha nagyban támogatjuk a farkastotem lelkületét. Egyre népesebb a farkastotem lelkületével felfegyverkezett „új típusú emberiség”, mely minél többet harcol, annál bátrabb lesz, és legyőzi az összes konzervatív, visszamaradt törekvést. Összegezve, a kínai reform nem csak a gazdasági, politikai rendszerek reformja és átalakítása, ennél még alapvetőbb, még döntőbb fontosságú a nemzeti karakterbeli reform és átalakítás.
Elsajátítva és követve Kína és a világ kulturális fejlődésének szabályát, túl lehet jutni a „köveket tapogatva kelni át a folyón” [a szerző által nem jelölt idézet Deng Xiaobingtől, ford.] kísérleti szakaszán, még öntudatosabban lehet folytatni a reformot és a nyitást, kitartani mellettük, olyan bátran haladni előre, mint a pusztai és a tengeri farkas. A kínai nép bizonyosan vissza tudja nyerni Yan és a Sárga császár őseinek nomád lelkületét és a kínai füves puszta népeinek farkastotem lelkületét, azok nyomdokaiba lépni, naggyá fejlődni. A nemzeti karakter tekintetében a régi „kultúrbirkából” a „kultúrfarkassá” fejlődés az individuum számára valóban felszabadító, valóban szabad, demokratikus „kultúremberi” fejlődés. Addigra a kínaiak gyökerestől kitépik a „kultúrbirka” szakasz háziállati jellegét, legyzőzik a „kultúrfarkas” szakasz félig vad jellegét, és nagybetűs kultúremberré válnak. A fenti három szakasz az összetett kínai történénelem és az ország helyzetének szabályszerű fejlődési szakaszai, és [mivel] a kínai nép a nemzeti karakter tekintetében nem esett át a „kultúrfarkas” szakaszon, nem volt képes a szabad és demokratikus „kultúrember” fejlettebb szakaszába lépni. A milliárdnál több szabad, demokratikus és békeszerető kultúrember megjelenése a világ színpadán a legnagyobb garanciát jelentené az egész Föld szabadságára és békéjére.
- Elég tisztára fésülted a dolgot, - szólalt meg Yang Ke - lehet, hogy a kínai történelem tényleg a te „három szakasz elméleted” szerint fejlődik. Úgy tűnik, hogy a farkastotem lelkületének hosszú ideig a puszta földjébe temetett fegyverét most újra előásva nem találunk rajta rozsdát, még mindig hideg fénnyel csillog, összehasonlíthatatlan ridegséggel. Ráadásul a régi farkastotem a modern világ legfejlettebb eszmei, lelkületi arzenáljában mégis fényesen ragyog, míg a konfucianizmus hitvallásának – a három morál és az öt örök erény – teste és húsa már régóta rothad.
- Ez a te három morálod majdnem világossá tett számomra néhány olyan kulcskérdést, amelyek megértésével állandóan gondom volt. - szólalt meg ismét Yang Ke. - De van még néhány kérdés, amelyek még mindig nem világosak nekem. A Ming és Qing dinasztiák korában a kínai városokban már megjelent a kapitalizmus csírája, viszont akkor Kína miért nem lépett a kapitalizmus útjára?
Chen Zhen így felelt: Az ok szintén a földműves nemzeti létben és nemzeti karakterben van. A kínai földműves terület túlságosan kiterjedt és mély, a legnagyobb a világon. A földművesség e földön felnőtt fájának gyökerei mélyek, levelei dúsak, magába szívott minden tápanyagot; koronája hatalmas, betakarja a fa alatti összes csírát. A földműves országok rezsimjei adót szednek, osztogatnak, rekvirálnak és korruptak, így képesek a kapitalizmus csírájának fejlődéséhez szükséges eredeti felhalmozást kipréselni; akik ellen akarnak állni a vérszívásnak, azoknak szükségük van bátor nemzeti karakterre, mellyel harcba indulhatnak, ha azonban a legalapvetőbb objektív feltételek sincsenek meg, akkor persze nincs remény. A kapitalizmusnak a régi Kína hatalmas földműves fája alatt nem jutott tápanyag, napfény, legfeljebb csírává tudott fejlődni, és örökre az is maradt. Így Kína történelmi fejlődése az ősi területek körforgása: „ha megosztott, egyesül, ha egységes, megoszlik”. Ha nincs a kínai nomád népek folyamatos vérátömlesztése, még az ősi területek körforgása sem működött volna. Ha a modern kapitalista „kultúrfarkas” erőszakkal nem teszi be a lábát, Kína soha nem tör ki a földműves gazdasági állapotból, ez Kína sajátossága. A zárt kínai kultúra a világ kultúráinak egy speciális ága, egy kontinentális folyó, mint a zárt Tarim folyó, a haladó réteg határozott beavatkozása nélkül, magától soha nem jut el a világ nagy vízi áramlataiba.
- A nemzeti lét határozza meg a nemzet karakterét, és amilyen a nemzet tevékenysége, olyan lesz a nemzet, a karakter is. Vajon van ebben általánosság? - kérdezte Yang Ke.
- Persze, hogy van benne általánosság. - felelte Chen Zhen. Például a japán nemzeti lét igen kemény. Az emberek bár termesztenek rizst és művelnek földet, de Japán végtére is szigetország, a japán nép régtől fogva tengeri nép, tengeri halászattal, tengeri vadászattal, tengeri kereskedelemmel, tengeri kalózkodással foglalkozott. Nemzeti karakter tekintetében vad tengeri farkasok, ha a tengeri farkas megveti lábát a parton, hát hogyne kergetnék szét a földműves birkanyájat . A japán kalózok a régi időkben eljutottak Nankingig, Hangzhouig, felégették a hangzhoui Leifengta[pagodá]-t, a japánra támadó egész mongol sereget még a tengeren megsemmisítették. Amikor megjelentek az újkori nyugati tengeri farkasok, Japán azonnal besorozta farkasfalkáját, megszabadult a birkáktól és előnyben részesítette a farkasokat, megszabadult az ázsiaiságtól, és előnyben részesítette az európaiságot. Eltaszították a kínai konfucianizmust, és a nyugati kultúrát, a nyugati alkotmányos kormányzást, nyugati jogot, tudományt, oktatást és ipart kezdték el tanulni. Tengeri farkas találkozott tengeri farkassal, egyformák voltak, kölcsönös gyűlölettel nézték egymást. Egyfelől kitartóan és szorgalmasan tanultak; másrészt fáradhatatlanul taníttatták külföldön diákjaikat. Mivel a japán nép nemzeti karakterével nem hogy nem ellenkezett a nyugatiaktól való tanulás, hanem ellenkezőleg, még föl is rázta a tengeri farkas természetét, aktivizálta a még erősebb tanulási vágyat és leleményességet, így mindenki gyorsan tanult. 1868-ban Meidzsi császár reformokat léptetett életbe, ezután mindössze 36 év alatt fejlett ipar épült ki, az első kínai-japán háborúban legyőzték a nagy Qing államot, az orosz-japán háborúban szintén legyőzték a felfuvalkodott cári Oroszországot, egy csapásra a világ egyik vezető hatalmává váltak, beálltak az európai nagyhatalmak mellé a sorba, és a világon az ugrásszerű nemzeti fejlődés terén a legnagyobb csodát vitték véghez. Mára Japán a világ második legnagyobb gazdasági erejű országává vált. Kína viszont mostanra, a japán Meidzsi-reformok után majd másfél évszázaddal még mindig a harmadik világhoz tartozik, a két part még mindig nem egyesült [Tajvan és a szárazföld, ford.], a bruttó nemzeti termék (GNP) és az oktatási kiadások a világ utolsó részéhez tartoznak, a tőkebefektetés nyeresége pedig a világ hátsó áramlataihoz. A technológiai színvonal bizony a Nobel díjnak még a szélét sem súrolja; a termőföld kimerülésének mértéke és a földalatti vízkészletek fogyása jelentősen meghaladja a gazdasági növekedés ütemét, és a már eredetileg is túlnyomó többségben lévő földműves népesség száma még mindig évi több tízmillióval növekszik. A gyenge kínai labdarúgás, folyamatosan akkora vereségeket szenved a japán farkasoktól, koreai tigrisektől, hogy eredeti birkatermészetű alakja teljes egészében meglátszik, és nem látni, hogy ebből mikor tud kilábalni……
Az, hogy a kínai földműves konfuciánus birka több mint ezer éven át civilizálta a japán farkas tanulót, megtévesztheti az ember fiát. Japán több mint ezer éven át tanulta a kínai konfucianizmust, mégsem tud erről a világ. Az viszont, hogy harminc éven át tanult a nyugattól, máris az égig emelte. Kínában viszont, amint megérkeztek a nyugati dolgok, az egész nemzetben egyből a nemzeti karakter heves ellenkezését váltották ki, mint amikor farkast látnak a birkák, nem törődnek azzal, hogy hasznos-e [a dolog] vagy haszontalan. Szinte az egész nemzet ellenállt, a császártól kezdve a boxerekig, ellenezték a nyugati dolgokat, meg akarták semmisíteni őket, az eredmény pedig az lett, hogy a nagyhatalmak megfosztották az országot területének egy nagy részétől, és félgyarmati sorba süllyedt……
Japán és Kína egyaránt kelet-ázsiai sárga faj, egyaránt konfuciánus kultúra, egyaránt felvették a buddhizmust, mégis miért lehet, hogy a japán reform gyors sikert hozott, míg a kínai reformot mindössze száz nap alatt lefejezték [utalás az 1898. évi ún. „100 napos reformra”, ford.]? Ha nem a nemzeti lét és a nemzeti karakter alapján keresik az okokat, a kínaiak soha nem fogják kezükbe venni saját nemzetük sorsát.
Yang Ke egyre bólogatott, majd így folytatta: De miért volt az, hogy az arabok, türkök és a mongolok, ez a három nagy nomád nép végül mind lehanyatlottak?
Az arabok és a türkök nagy része végül szintén letelepedett vagy földművelésbe kezdett. - felelte Chen Zhen. - A mongolok ugyan tovább nomadizáltak, de a történelem elérkezett a tűzfegyverek korába, a pusztai lóhátról nyilazás uralma megszűnt, a népességszám is túl alacsony és ritkás volt, Oroszország és Kína, a két nagy, tűzfegyverrel rendelkező ország beszorította őket a kontinentális fennsíkokra, még egy lépéssel távolabb kerültek a tengeri kereskedelmi fejlődés lehetőségétől és feltételeitől. Mivel a kezdetleges pusztai nomadizmus nem fejlődött a magas szintű tengeri „nomád” szakaszba, így a vad tengeri „nomád népek” karaktere legyűrte őket. Tehát mégis csak a nemzeti karakter határozza meg a nemzet sorsát. Hogy a nép karaktere erős-e vagy sem, azt a világ népeinek erdejében kell megméretni.
A tengeri kereskedelem egy vadabb fajta tevékenység. A tengeri hurrikánok, szökőárak, cápák jóval vadabbak és veszélyesebbek a pusztai forgószeleknél és farkashordáknál. Az ilyen tevékenységben edződött népek karaktere vadabb, látókörük tágasabb, nyomaik távolabbra vezetnek, szélesebb körben szívják magukba a világ népeinek kiváló kulturális vívmányait, új kontinenseket zsákmányolnak, a tengerentúli gyarmatok megszerzése és az eredeti felhalmozás korábban megy végbe, hamarabb jutnak döntő fontosságú lehetőségekhez. A nyugati nomád népek már eredetileg is bátrak voltak, és amint tengerre szálltak, egyből olyan erősek lettek, mintha a farkas még szárnyakat is kapott volna. Tehát a mai világ vezető népeinek nagy része a pusztai nomádból fejlődött tengeri nomáddá, vagy már eredetileg is tengeri nép volt.
 
Folyt. köv.

 

Szólj hozzá!

Címkék: kína kultúra történelem irodalom ázsia kínai jiang rong csiang zsung apatóczky ákos bertalan lang tuteng 狼图腾 előadás és beszélgetés a farkastotem kapcsán

A bejegyzés trackback címe:

http://csk.blog.hu/api/trackback/id/tr801684871

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.

azsiaport.hu | blog.hu