Keletkutatás, orientalisztikai témájú írások. Nyelvészet, irodalom, néprajz, antropológia, szociológia, történettudomány, filozófia, filológia, kultúra, film, művészet.

Akciós repjegyek

Linkblog

Utolsó kommentek

Sicut oves in medio luporum (Mt 10,16) III.

2009.07.08. 00:51 | aáb

A kínai műveltség útja egy különleges út, mely a világ legnagyobb, zord, pusztai területén, és a világ legnagyobb elpuhult, mezőgazdasági vidékén jött létre.
Szintén figyelemreméltó, hogy a Yan és a Sárga császár háborúiból végül a Sárga császár került ki győztesen, s ennek az az oka, hogy bár mindketten nomád nép fiai voltak, Yan császár népe a Sárga császárénál néhány száz évvel korábban érkezett a központi földműves területekre. Yan császárt „Shennong shi”-nek is nevezték [szó szerint ’égi földműves’, egy a legendás Yan császár sok neve közül, ford.], [mert] törzse az ősi időkben Kína népei közül elsőként kezdett általános mezőgazdasági termelésbe, ezért Yan császár [népét] a Sárga császár [népénél] korábban érte a földművelés népi karakterjelleget gyengítő hatása. A nomád lelkület folyamatosan diadalmaskodik, és végül legyőzi a földműves lelkületet, ez a globális, objektív törvény a kínai történelemre is kifejtette hatását. A Yan és a Sárga császár háborúi a kínai kultúrtörténet fontos vezérfonalának kiindulópontjává váltak, ez a vezérfonal nem más, mint a nomád és a földműves népek, a nomád és földműves lelkület közötti harcok, szövetségek és a fejlődés története. Ennek a vezérfonalnak a története régebbi és átfogóbb, mint az osztályharcé, már akkor elkezdődött, amikor az osztályok még ki sem alakultak. Emellett ennek a vezérfonalnak a története a kínai kultúrára nagy hatással volt, egész a mai napig kifejti hatását.
 
Shennong (Yan) és a Sárga császár (forrás:  wikipedia.org és mythencyclopedia.com)
 
Yang Ke lelkesen felelt: - Így már érdekesebb. Úgy látszik, ha nem térünk vissza a pusztai szülőföldre, ha nem keressük fel a pusztai embereket, a pusztai farkast és a farkastotemet, akkor nem tudjuk teljesen új szemszögből tisztázni a kínai kultúra kontextusát és részleteit. Miután eljöttem a pusztára, és kapcsolatba kerültem a farkasokkal, bizony az agyam is nagyjából megtisztult a nagy han nacionalizmustól.
- Ezekben az években állandóan ezt a kérdést vizsgáltam és kutattam. A kínai történelem, a kínai nép ötezer éves karakterének kialakulása és fejlődése meglehetősen bonyolult, de mindenképpen kereshetünk benne szabályosságot, és ennek mostanra már megvannak a fő vonalai és csomópontjai - szólt Chen Zhen.
- Folytasd csak, persze, csak ha nem vagy fáradt, én tudlak követni egészen a végéig - válaszolt Yang Ke.
- Pedig épp vissza akartam fogni magam a magyarázatban - felelte Chen Zhen. - Csak apránként elmagyarázva lehet tisztázni [a dolgot]. Az, hogy így érdeklődsz, még lelkesebbé tesz……várj csak, folytassuk kicsit később, mindjárt odaérünk a kisfarkas régi lakóhelyére, szeretnék beszámolni kisfarkas mesteremnek a kutatás eredményeiről. Ő az egyik valódi, meghatározó tanítóm volt, a másik Bilgé apó, rajtuk kívül pedig a pusztai farkasfalkák, a pusztai emberek mind a tanítóim voltak.
Az eredetileg a hegy lábánál elterülő sűrű nádtenger már rég eltűnt. A dzsip átvágott az alacsony, elszórtan növő, zöldessárga, kiszáradt nádason, és fölkapaszkodott a Feketekő hegy alatti lankás hegyoldalon.
- Emlékszel még a kisfarkas odújára? - kérdezte Yang Ke.
Chen Zhen határozott hangon felelt: Hogy is felejthetné el a tanítvány mesterének otthonát? Majd az odúhoz legközelebbi lanka alatt parkolok le, az út fentebbi részén még gyalogolnunk kell majd.
A dzsip lassan haladt előre, ahogy közeledtek a kisfarkas szülőhelyéhez, Chen Zhen lelke úgy lett egyre forróbb és izgatottabb, úgy érezte magát, mintha egy öreg háborús bűnös menne el egy mauzóleumba, hogy bocsánatot kérjen. Ebbe a mauzóleumba az általa megölt hét mongol pusztai farkast temették: öten közülük annyira aprók voltak, hogy még ki sem nyílt a szemük és még nem voltak elválasztva, egy másik épphogy megtanult futni, egyiknek pedig ő húzta ki a farkasfogát harapófogóval, vaslánccal fosztotta meg rövid életét szabadságától, és saját kezével verte agyon. A születésénél fogva szabadságszerető, és a szabadságot egyre jobban tisztelő Chen Zhen bár egy önkényes és kegyetlen rémtettet követett el, egyszerűen nem volt képes szembenézni saját gyermekkorának véres bűnével. Volt, amikor egyenesen utálta kutatásának eredményeit, [hiszen] éppen a saját kíváncsisága és a kutatás iránti rajongása vetett véget annak a hét kedves kisfarkas boldogságának és szabadságának. Könyvének kéziratát úgy írta meg, hogy a hét kedves kisfarkas vére száradt rajta, akik a Fehér farkas király nemes vérvonalának falkájából való mongol pusztai farkasok voltak… Már több mint húsz éve, hogy a szíve mélyén gyakran érezte ennek a véradósságnak súlyos vádját és kínját. Azt is egyre jobban megértette, hogy azok a pusztai emberek, akik farkast öltek, életük végén miért akarják mindenáron visszaadni saját testüket a farkasfalkának. Nemcsak azért, hogy a lelkük az égbe jusson, még csak nem is pusztán a „szemet szemért” elv miatt, de lehet, hogy köztük még megvan a kölcsön visszafizetésének vágya miatt érzett súlyos lelki furdalás, valamint a pusztai farkas iránt érzett mély szeretet…csakhogy a mai pusztán már nincs többé kitevéses temetkezési hely.
A húsz év alatt a tiszteletreméltó, aranyos és kedves kisfarkasok gyakran előfordultak az álmaiban, gondolataiban, ám a kisfarkasok soha nem harapták meg vagy vettek elégtételt rajta, a harapásnak még a gondolata sem fordult meg a fejükben. A kisfarkasok mindig nevetve, szuszogva futottak elé, átkarolták a lábszárát, hozzádörgölőztek a térdéhez, gyakran még a kezét és az arcát is megnyalták. Egy alkalommal Chen Zhen azt álmodta, hogy a füvön fekszik, és amikor hirtelen fölriad, egy kisfarkas épp a fejénél fekszik, ő pedig öntudatlanul eltakarja kezével a saját nyakát. De amint a kisfarkas meglátja, hogy fölébredt, egyből hanyattfekszik, a hasát az égnek fordítja, és hagyja, hogy ő megvakargassa… A húsz év számtalan álmában a kisfarkas mindig jót adott a rossztettért cserébe, végig kedves fiaként futott oda hozzá, hogy vele kedveskedjen. Amit nem értett, az az volt, hogy a kisfarkas nemcsak hogy nem gyűlölte őt, nem grimaszolt rá a pofájával, nem vicsorította a fogait, nem bömbölt rá őrülten, hanem gyakran még farkasbaráti érzelmeit is kimutatta iránta. A farkasszeretet emberek közt soha nem létezik, a kisfarkas szeretete olyan ősi, magányos, gyengéd és tiszta…
Yang Ke meglátta a murvás, itt-ott füves, elhagyatott lejtőt, és mintha eszébe jutott volna a huszonhét-huszonnyolc évvel ezelőtti ördögi kegyetlenkedés. Szemeiben feltűnt a mély lelki furdalás és önvád.
A dzsip megállt a lejtőn. - Az ott a kisfarkas kölykeinek átmeneti, rejtett odúja, én ástam ki őket onnan, én voltam a tettes - mondta Chen Zhen rámutatva egy előttük nem messze lévő lapos részre. Amikor Ölönt elhagytam beomlott az egész, mára már a nyoma sem látszik. Menjünk tovább a régi odú felé! Miután kiszálltak a kocsiból, Chen Zhen magára vette a hátizsákot, és Yang Ket vezetve lassan elindult afelé a domb felé.
Felsétáltak a hegyoldalon. Az eredetileg tövises cserjés, hátborzongatóan zegzugos, eldugott dombocska mára egy kopár hegyoldallá változott, a lanka alatt sem volt már meg a sűrű nádas zöldes-fátyolos kupolája. Megtettek még pár tucat lépést, és szemük előtt feltárulkozott a százéves odú. Úgy tűnt, mintha nagyobb lett volna, mint régen, távolról olyannak látszott, mint az Észak-Shaanxi-beli magas löszlejtők egyik idejétmúlt kis barlangja. Chen Zhen lélegzetvisszafojtva futott oda, odaért az odúhoz, észrevette, hogy az egyáltalán nem lett nagyobb, csak mivel eltűnt a magas fű, amely eltakarta, ezért a korábbinál nagyobbnak látszott. Az egymás utáni sorozatos aszályos évek miatt az odú eredeti alakja megmaradt, csak a bejáratához hullott egy csomó kő és föld. Chen Zhen odament az odú mellé, letérdelt, egy kicsit összpontosított, odahajolt a bejárathoz és benézett. Az odú járatát nagyrészt eltorlaszolta az ördögszekér és szederbokor. A hátizsákjából előhúzott zseblámpával be-bevilágított: a járat kanyarulatát már majdnem teljesen betemették a kövek, a föld, a sár és a különböző gazok. Chen Zhen elveszettnek érezte magát, leült az odú előtti sima teraszra, és elszörnyedve nézte az öreg odút.
Yang Ke is alaposan megnézte a járatot a zseblámpával, és így szólt: - Nem tévedés! Ez az az odú! Ebbe az odúba fúrtál bele. Akkor én odakint tényleg kétszeresen is rettegtem, egyfelől azért, mert attól féltem, hogy odabent összetalálkoztál az anyafarkassal, másrészt meg attól, hogy a kinti farkas az én életemet veszélyezteti… Akkor mindketten olyan bátrak voltunk mintha leopárdepét ettünk volna. Igazság szerint az egész elméleted valójában a pusztai hátországba és a pusztai farkas odújába való mély behatolás nyomán született…
Yang Ke megint lehajolt, és bekiabált az odúba: - Kisfarkas! Kisfarkas! Itt az ennivaló! Chen Zhen és én eljöttünk meglátogatni téged! - Yang Ke olyan volt, mintha a friss mezőn a kisfarkas maga ásta odújával állna szemben, és hívná őt enni. De a kisfarkas többé már nem fog az odúból fejvesztve kirontani…
Chen Zhen fölegyenesedett, lerázta magáról a földet, aztán megint leereszkedett, és szálanként húzogatni kezdte a teraszon lévő gazt, aztán a hátizsákjából elővett hét szál pekingi sonkakolbászt. Az egyik különösen zsíros volt, ezt kifejezetten az általa nevelt kisfarkasnak készítette be. Chen Zhen hajladozva helyezte felajánlását a teraszra, hátizsákjából kivett hét csomag füstölőt, leszúrta őket a teraszon és meggyújtotta, majd az irattartójából kihúzta a kézirat címoldalát, és áldozatképpen azt is meggyújtotta. Miután a „Farkastotem” cím és a neve elégett, Chen Zhen azt kívánta, hogy a kisfarkas és Bilgé apó égi ravatalához eljusson a felajánlása és mély megbánása. A láng már majdnem elérte Chen Zhen ujját mielőtt kialudt. Chen Zhen előhalászott egy laposüveget, benne Bilgé apó kedvelt italával, a pekingi „Erguotou”-val, az italáldozatot az odú teraszára és a körülötte lévő homokos-füves részre öntötte. Tudta, hogy az Ölön-i puszta régi két legelőjén lévő összes farkasodú mellett láthatók az öregek lábnyomai. Mivel ő az öregekre nem hallgatva és ezzel őket megsértve kitartott amellett, hogy nevelje a farkasokat, így irántuk is állandó szégyenérzés gyötörte.
Mindketten fölemelték a kezüket, tenyerüket az ég felé fordítva a Tengri felé néztek, követve a felfelé kunkorodó kékes füstöt, a kisfarkas és Bilgé apó szelleme után kutatva……
Chen Zhennek kedve lett volna hangosan kiáltozni: - Kisfarkas! Kisfarkas! Apó! Apó! - de nem mert, nem érezte illőnek a kiabálást. Nem is akarta felbosszantani a szellemüket, attól tartott, hogy kinyitják szemüket, és meglátják odalent a sárgára száradt, lepusztult „füves pusztát”.
A kiszáradt Tengri sírni szeretett volna, de már nem voltak könnyei…
Még korán volt, visszasétáltak a kocsihoz, elővették az elemózsiás kosarat, és a dzsip árnyékában nekiálltak piknikezni. Chen Zhen egykedvűen itta a szeszt, nyomott és meggyötört hangulatban, az ital párája könnyeket csalt a szemébe, a szeme előtti farkas-hegy elmosódott.
Yang Ke megszólalt: - Ne legyél annyira szomorú! A dolgodat megírtad, ez a legnagyobb vigasztalás és kárpótlás, amit a kisfarkassal és az apóval szemben tehetsz. Igazából később a kisfarkas különösen közel került hozzánk, főleg hozzád, hamar az apjának tekintett téged. A Tengri mondta el neki a helyes utat, a kisfarkas nem hordott magában gyűlöletet irántad. A modern világban az emberi érzelmek egyre megbízhatatlanabbak. Több mint tíz évnyi ügyvédi praxis után egyre jobban kiábrándultam a kínai emberekből. Apám még meg sem halt, mikor már az egész rokonság ott állt a betegágyánál, és nagy hangon vitatkoztak az örökség felett, olyannyira, hogy az öreg utolsó lehelete nem is hallatszott. A modern városban valóban megindító zokogást csak akkor hallani, ha az emberek kedvenc háziállatai pusztulnak el… A jövőben az ember csak az állatvilágban talál tisztaságot, jóságot és szépséget.
- A tisztaságnál, jóságnál, szépségnél is sokkal többet. - sóhajtott Chen Zhen.
- Folytasd az előadásod! - szólt Yang Ke. - A pusztai farkas szülőföldjének harci mezején tartott Farkastotem előadás: ez a legnagyobb tisztelgés a kisfarkas és az összes, harcban elesett pusztai farkas hős előtt. A kisfarkas az égben biztosan oldalra fordítja a fejét, hegyezi a fülét és békésen hallgat téged.
Chen Zhen hirtelen fölhajtott még egy korty italt, egy adag farkastermészetű bátorság öntötte el a fejét, és lendületesen folytatni kezdte a pusztáról szóló helyszíni előadást:
- A farkastermészetű pusztai környezetnek általában farkastermészetű karaktert és vérmérsékletet építő szerepe van; míg a birkatermészetű földműves környezet birkatermészetű karaktert és vérmérsékletet eredményez. Amikor Yan császár és a Sárga császár bevezették törzseiket a Központi Síkságra, a helyzet az alábbi volt: először is, Yan császár és a Sárga császár törzsei vad és erős farkastermészetet és farkastermészetű vért hordoztak magukban. Másodszor, a központi és az északnyugati területeken akkoriban még hatalmas legelők voltak, ahol falkákba verődtek a vad farkasok. Ezért az akkori kínaiakban még működött a farkastermészetű vérmérséklet erős karakterépítő szerepe. Harmadszor, a termőföldek nagymértékű kihasználása miatt a földműves környezet birkatermészetének és vérének karakterépítő szerepe is kifejtette hatását. Negyedszer, még nem létezett a konfucianizmus. A később megjelenő konfucianizmus a földműves tudatot magába foglaló tanítás volt, és hatalmas szerepet játszott a kínai nép karakterének alakulásában. Fontos tisztázni, hogy a korai konfucianizmus a korabeli Kína félig nomád-félig földműves területén alakult ki, ezért bár tele volt a három morál és az öt örök erény eszméjével, és megőrizte a szolgalelkű földműves tudatot, mégis, klasszikus műveiben még tartalmazta a férfias és bátor nomád örökséget és karaktert, akárcsak azt az elvet, hogy „az Ég akaratának végrehajtásával, a nemes ember fáradhatatlanul erősíti saját akaratát” [a szerző által nem jelölt idézet, Yijing, Zhou yi, ford.]. Ez pedig nagyban különbözik a későbbi Song és Ming kori, tisztán földműves konfucianizmustól.
Emiatt a kezdeti korszakban a Yan [császár] és a Sárga [császár] ősi népének farkastermészete még nem osztódott meg, és még nem változtatta meg a békés földműves életmód; a vad és zabolátlan farkastermészet karakterét és nomád lelkületét még nem puhította el a szétszóródott és letelepedett, nyugodt földműves környezet.
Yan császár és a Sárga császár népe elkezdett félig nomád-félig földműves [életmódot élni]. Emiatt vad, harcias karakterük és remek hadviselési képességeik voltak, melyekkel családjaikat és országukat védték; emellett viszonylag nyugodt munka- és termelési adottságokkal rendelkeztek, ezért a megélhetéshez elegendő szükségleteiket meg tudták termelni. Ezek eredményeképpen ez az új nép óriási energiát termelt. Yan császár és a Sárga császár ősi népe ezért a nagy Központi Síkságon nőttek fel, lélekszámuk gyorsan emelkedett, az ország szélsebesen gyarapodott, a Sárga folyó völgyétől egészen a Jangce völgyéig terjedt. Nagy Yu [a legenda szerint a Xia dinasztia alapítója, ford.] síremléke máig magasodik Jiangnan-ban [A Jangcétól délre, ford.].
Mindazonáltal, a fokozatosan terjedő földműves életmód lassan elmosta a nomád nép örökségéből megmaradt farkastermészetű karaktert, és szintén lassan rombolta a Központi Síkság már csökkenő nomád vidékének farkastermészetű karaktert építő szerepét. A Shang kor végére a nyugati zhou nép növekedésnek indult, addigra már foglalkoztak földműveléssel, viszont mivel a zhouk területe nyugaton volt, lakói nagy része harcos nomád volt. A zhouk állandó nagy törekvése volt megreformálni a régi harcos hagyományt, és létrehozni az új feudális termelési rendszert. Általánosan elmondható, hogy a nomád népek harciasak és jó kardforgatók, míg a földműves népek a műveltség és civilizáció terén emelkednek ki. A Zhou állam belső részén élő földműves és nomád vegyes lakhelyű keverék nép megjelenése az állam népi karakterének szempontjából nézve földműves-nomád, félig birka-félig farkas, hibrid dominanciát eredményezett. Emellett a Zhou állam gyakran tapasztalta a környező nomád népek betöréseit, lerohanásait, gyakran harcoltak ellenük, így karakterbeli [erőre] és harctéri gyakorlatra tettek szert. A zhou nép emiatt karakter szempontjából viszonylag összetett, a farkast és a birkát egyesítő, félig barbár-félig civilizált, mind a kultúrában, mind a hadakozásban jártas, bölcs és bátor nép volt, amely a Központi Síkság földművelő népénél jobban el volt látva farkastermészetű vérrel, hősies és erőszakos farkastermészettel. Mindemellett viszonylag magas fejlettségű kultúrával rendelkeztek, valamint képesek voltak óvni és szeretni, ezzel tartva össze derék, jóravaló népüket.
Az i.e. 11. században, Zhou Wu király nyolc nyugati rongdi [a kínaiak által barbárnak tartott népek, ford.] államot egyesített, személyesen vezényelve „háromszáz harci szekeret, háromezer tigris-harcost, negyvenötezer páncélos harcost, keletről győzte le Zhout [az utolsó Shang uralkodó, ford.]”. A „harci szekerek” és a „tigris-harcosok” mind a zhou hadsereg nomád farkas- és tigrisszerű jellegzetességét tükrözik. Zhou Wu király a Shang Zhou király 700000-es hadseregével vívott csatája előtt felmutatott az égre, és seregei előtt esküt tett, hogy „tigrisként, medveként, sakálként” fognak harcolni az ellenséggel. A sakál ebben az esetben farkas. A Zhou állam vad tigris-farkas vezére kevés emberével győzte le a túlerőt, hatalmas diadalt aratva elsöpörte a Shang dinasztiát, és megalapította a kínai kultúrára hatalmas hatássat gyakorló nyugati Zhou királyi uralkodóházat.
A Zhou államot a harcias néppel való keveredés idején a nomádok részéről erős ég- és totemtiszteleti hatás érte, később a Zhou állam ezt a hatást adta tovább a kínaiaknak, az ég tiszteletét a kínai nép legfontosabb kultuszává téve, még a Zhou korszak legnagyobb királyát is Zhou Ég Fiának nevezték.
A Zhou állam és a Zhou uralkodóház ilyen félig birka félig farkas vegyes összetétele azt eredményezte, hogy a Zhou állam és a nyugati Zhou nemcsak hogy vérátömlesztést kapott egy nomád nép farkastermészetű véréből, de ráadásul az egész kínai nép számára hozott a pusztai farkastermészetű vérből. Ezáltal az ezer éven át a földműves birkavértől felhígult farkastermészetű vér ismét visszanyerte eredeti sűrűségi arányát. Ez a vérátömlesztés tette hatalmas, a kínai népre és kultúrára mély hatást gyakorló személyiségekké Zhou Wen királyt, Zhou Wu királyt és Zhou Gong-ot. Akkoriban a kínaiak bölcsei mind erős nomád lelkületűek voltak: bátor jelleműek, teljes mellszélességgel kiállók, széles látókörűek. „Az Ég akaratának végrehajtásával, a nemes ember fáradhatatlanul erősíti saját akaratát”: az ezzel az eszmeiséggel jellemzett nemzeti lelkület éppen ebben a korban alakult ki, és ez a jellemzés pontosan írja le a korabeli népkaraktert. Ilyen nemzeti lelkület jellemezte a kínai nomád lelkületet.
A Shang dinasztia összeomlásának belső oka a földművelés szükségszerűen kialakult agressziómentes gondolkodásmódjának jóléti ragálya volt, a „folyamatosan magát erősítő” Zhou uralkodóház ésszerű vonalat követve aratott sikert és vette át a Shang helyét. A nyugati Zhou virágkorában a [Zhou] Wen és [Zhou] Wu királyok módszerét épp megfelelő mértékben használták, a kultúra, kormányzás és hadviselés ragyogóan működött, megalapozva a kínai nép kialakulását és fejlődését.
Chen Zhen háttal nekidőlt a kocsi kerekének, kinyújtotta a lábát, és folytatta: a kínai nép további útja a kínai jellegzetességekkel rendelkező útvonal mentén haladt. A földművelés kétségtelenül puhította a földműves nép karakterét, míg a nomád életmód keményítette a nomádokét, a régi Kína kultúrájának fejlődése és folyamatossága a nomád népek rendszeres vagy rendszertelen időközönként nyújtott szakadatlan vérátömlesztésétől függött. Évezredeken át ez volt Kína régi kultúrájának fejlődési szabálya, és ez a szabály kiterjedt a nép fennmaradásának és fejlődésének alapvető problémájára, nevezetesen a nép karakterének kérdésére is.
Kína és a világ története igazolja, hogy a történelem nem „egymásra dobott véletlenek felhalmozódása”, hanem megvannak a saját belső, objektív fejlődési szabályai is. Viszont a kínai kultúra virágzásának és hanyatlásának speciális szabálya mindmáig „egymásra dobott véletlenek halmá”-ban bújkált. Ha ezt a „felhalmozódást” nem a „nemzeti lét és a népkarakter” vizsgálati szemszögéből és módszerével elemzik, akkor a kínaiak soha sem lesznek képesek megérteni a sajátos kínai kultúra virágzásának és hanyatlásának speciális szabályait és Kína sorsát.
A karakter az egyén szempontjából a siker és fejlődés meghatározó eleme. A nép szempontjából viszont a nemzeti karakter inkább egy, a nép sorsát eldöntő, nemzeti jelentőségű élet-halál ügy. Ha a világ népeinek felemelkedésének és hanyatlásának történetét figyeljük, a nép karaktere a nemzet gerincének ügyéhez tartozik. A történelem igazolja, hogy a bátor és agresszív karakterű népek túlélési és fejlődési esélyei sokkal nagyobbak, és ha egy nép karaktere meggyengül, kipusztulásának esélyei nagyban megnőnek. Ha a világ tényleges nemzeti értékrendjei szempontjából nézzük, a nemzeti karakter gyengülése a népre leselkedő leghalálosabb veszély. A nép karakterének meggyengülése ezer baj forrása, egy sor szégyenteljes és menthetetlen esemény sorozatát vonja maga után: nem lesz törekvő, szűklátókörűvé válik, elveszíti a nemzeti méltóságot és elárulja az országot, „területeket ad föl, és kártérítéseket fizet”, „elárul, és kapitulál”, „önként alárendeli magát más hatalomnak”. Az ilyen népet megölik, eladják, rabszolgává teszik, diszkriminálják; a nép etnikumát is megvátoztatják, megváltoztatják a kultúráját, nevét, identitását stb. Karakterének meggyengülése miatt számos régi földműves népet kegyetlenül elsöpört a könyörtelen sors. A világ máig tartó fejlődése során népességrobbanás következett be, az élettér és az erőforrások egyre szűkösebbek lettek, a nemzeti karakter kérdése egyre jobban előtérbe került, ezért annak egyre nagyobb jelentőséget kell tulajdonítani. Mindezek miatt a nemzeti karakter szempontjából kell újravizsgálni a kínai kultúra fejlődéstörténetét.
Úgy vélem, hogy a kínai nomád népek a kínai nép kultúrájához való legnagyobb hozzájárulása elsősorban a lelkületbeli karakter területén történő hozzájárulás volt. A kemény, törekvő nemzeti karakter volt az, ami kialakította a kínai kultúra alapját. A kínai földműves kultúra hozta létre a régi kínai kultúra agyát és kezét, a nomád lelkület és karakter pedig az egész kínai nép és kultúra gerincét.
Különösen fontos rámutatni, hogy a nyugati Zhou kor után a kínai nép emelkedésének és hanyatlásának egyik legfontosabb szabályszerűsége az, hogy amint a kínai nép karakterében a birkatermészet került fölénybe a farkastermészet fölött, Kínát azonnal lerohanták idegen népek, felbomlott az ország, a kínaiak hagyták lemészárolni magukat. Mihelyt pedig a farkastermészet kerekedett a birkatermészet fölé, Kínában despotikus uralom vagy hadurak háborúinak ideje következett, a nép lázadozott, (mint ahogy a méhek kirajzanak), és szakadatlan háborús káosz vette kezdetét. Csak amikor nagyjából egyensúlyban állt a farkas- és a birkatermészet a kínai nép karakterében, vagy a farkastermészet egy kevéssel volt csak erősebb a birkatermészetnél, akkor volt Kína hatalmas területileg, akkor volt gazdag, népe erős, gazdasága és kultúrája virágzó.

 

folyt. köv.

1 komment

Címkék: irodalom kínai jiang rong csiang zsung apatóczky ákos bertalan farkastotem lang tuteng 狼图腾 előadás és beszélgetés a farkastotem kapcsán

A bejegyzés trackback címe:

http://csk.blog.hu/api/trackback/id/tr191233361

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.


azsiaport.hu | blog.hu