fuggoagy.hu
fuggoagy.hu
Keletkutatás, orientalisztikai témájú írások. Nyelvészet, irodalom, néprajz, antropológia, szociológia, történettudomány, filozófia, filológia, kultúra, film, művészet.

Akciós repjegyek

Linkblog

Utolsó kommentek

azsiaport hírek

Nincs megjeleníthető elem

Sicut oves in medio luporum (Mt 10,16) II.

2009.06.21. 12:07 | aáb

- Gondolkoztál már azon, hogyan történhetett, hogy a Zhou, Qin, Han, és Tang korokban a kínaí Közponi Síkság népe széjjel tudta verni a darong, shanrong, xiongnu és tujue [más néven göktürk, köktürk, a kínai köznyelvben pedig a türk megfelelője, a fordításban ezentúl a türk szó szerepel, ford.] népeket? – tudakolta Chen Zhen, és így folytatta: - A Han és a Tang korra már több száz évnyi elkeseredett harcon voltak túl, mégis elsöpörték vagy elűzték az erős és hatalmas északi xiongnukat és nyugati türköket. Ez volt a kínai középkor legfényesebb időszaka. Kulturális tekintetben is kiemelkedő volt. Vajon az akkori kínai nép miért volt ilyen kiváló? Talán a hősies, férfias, erős és törekvő nemzeti karaktere miatt?
- Azt gondolom, hogy az az időszak a kínai nép felemelkedésének periódusa volt. A felemelkedés korszaka tele volt lendülettel és erővel. - felelte Yang Ke őszintén.

Chen Zhen így szólt: - Úgy hiszem, akkoriban a kínaiak ereiben lévő „farkasvér” igen sűrű volt, még nem sok „birkavér” volt benne. Az emberiség a vadállatok közé született, az őskor emberének vadsága, farkastermészete és ereje: ezek voltak a fennmaradás alapvető feltételei néhány százezer évnyi véres küzdelemben. Ha nem lett volna ez a vad karakterünk, az emberiség már rég a kegyetlen természeti környezet és a vadállatok áldozatává vált volna. Viszont az állatiasság, a farkastermészet az emberi kultúrára is nagy veszélyt jelent. Ha egy nép egyes csoportjai mind olyanok, mint a farkasfalka, akkor az egymás elleni harcban együtt vesznek oda, és az utolsó szálig elpusztulnak. Az emberi kultúra csak úgy tudott fejlődni, hogy folyamatosan uralta és féken tartotta az emberiség állati és farkastermészetét. Ez egy azok közül a problémák közül, melyek a világ bölcseit, ideológusait és politikusait minden korban a legjobban foglalkoztatta. Ha viszont teljesen eltűnik az emberben lakozó állati és farkastermészet, ráadásul a helyére a gyöngéd birkatermészet és háziállat-természet kerül, akkor az emberiség ismét elveszíti a fennmaradás alapfeltételét, alulmarad a kegyetlen küzdelemben, és a kultúrája sem menekül.

Ezért, ha megszűnik az ember félbarbár volta, akkor a folytonos ragyogásának, folytonosan fejlődő kultúrájának is vége. A nyugati népek olyan kulturális fejlődési úton járnak, amely megőrzi a félbarbár emberi természetet. Szemléletesebben fogalmazva, a nyugatiak útja a „kultúrfarkasé”, míg a kínaiak útja a „kultúrbirkáé”. Mindenki az „ősi vad farkas”-ból fejlődött folyamatosan „ősi kultúrfarkas”-sá, majd abból „modern kultúrfarkassá”, és épp most szemlélhetjük a jövőbeli nagybetűs „kultúrember” színrelépését. Ki tudja, hány időszakot hagytunk már magunk után, de még mindig ellenkező irányba megyünk, mint amerre szeretnénk.

 

A régi kínai bölcsek, szép és naiv vágyakon gondolkodtak, de a történelmi fejlődési periódusok korlátozták őket. Kétségbeesetten igyekeztek: „legyőzni önmagunkat és visszatérni a tisztességhez” [a szerző által nem jelölt idézet, Konfuciusz: Beszélgetések és mondások, Tőkei Ferenc fordítása], megvalósítani a „köz javára működő világ” [Liji, Liyun (Szertartások könyve, A szertartások átadása), a szerző által nem jelölt idézet, ford.] nagy harmóniájának ideálját, azt hitték, csak ki kell tépni az emberi természetből a farkastermészetet, és máris megvalósítható ez az ideál. Ezért a karakter és erkölcsi nevelés terén a konfucianizmus ezer éven át hirdette: „az emberi viselkedés engedelmes, egyszerű és jóravaló” [Liji, Jingjie (Szertartások könyve, Klasszikusok magyarázatai), a szerző által nem jelölt idézet, ford.], márpedig a világon a marha- és birkatermészet a legengedelmesebb, legegyszerűbb és legjóravalóbb. A konfuciánus tanítás nagyra értékelte a „farkast legyőző birka” földműves habitusát. A későbbi Song és Ming kori neokonfucianizmus, még szélsőségesebb volt, lelkesen támogatták az „égi rend megőrzését, az emberi vágy megszüntetését”, még a természetes emberi vágyakat is meg akarták szüntetni, nem is beszélve az emberi természetben fennmaradt vadállati farkastermészetről. A földműves népek létének alapja a néhány ezer éven át tartó domesztikálási folyamat, [melynek során] a kínai értelmiségi réteg megtelt engedelmes, egyszerű és jóravaló „nemesember”-rel, az alsó réteget pedig gyenge, kihasználható, jó és engedelmes nép töltötte ki, a birkatermészet majdhogynem kínai nemzeti karakterré vált. Ez az állapot annyira szélsőségessé méreteket öltött, hogy később, amikor a szelid birkanyáj összetalálkozott a vérszomjas pusztai farkasfalkával, az eredmény az lett, hogy a „24 történeti mű” feljegyzései szerint patakokban folyt a vér. Később, ahogy a világ egyre zsugorodott, a becsületes kínai „kultúrbirka” összetalálkozott a vérszomjas nyugati „kultúrfarkassal”, és a két kultúra összeütközéséből természetesen a birka került ki vesztesen. Ezért a régi Kínát szükségképpen győzte le a nyugat, akiknek aztán végül a gyarmatává és félgyarmatává vált.
Yang Ke beszélőkedve is megjött: - Tényleg nem értem, hogy a régi Kína hogyan juthatott el ebbe a zsákutcába? Hát a Zhou, Qin, Han, Tang korokban a kínaiak jó [irányba] haladtak, nem?
Chen Zhen szenvedélyesen látott hozzá a magyarázathoz: - Egy nép alapvető útját elsősorban az objektív körülmények határozzák meg. A kínai nép a világ mezőgazdasági fejlődésre legalkalmasabb területén, a két nagy folyó vidékén, a Jangce és a Sárga folyó völgyében él. Ez a folyamvidék sokkal nagyobb, mint az egyiptomi Nílus, a babiloni folyamköz vagy az indiai Gangesz vidéke. Ezért a kínaiak nem tehettek mást, mint kialakították a világ leggigantikusabb mezőgazdasági létformáját, ami maga a kínai nép egzisztenciája. Így tehát a nép karaktere is a mezőgazdasági jellegzetesség által változott, általa alakult.
A nyugati népeknek viszont kisszámú volt a népessége, közel volt a tenger, sok volt a legelőjük, így a földművelés nem vált dominánssá. A vadászat, pásztorkodás, mezőgazdaság, üzlet, kereskedelem, tengeri szállítás párhuzamosan létezett; a puszta, az erdők, hegyek szárazföldek és tengerek farkasai szabadon éltek. A nyugati nemzetek merész nomád hagyományai és karaktere makacsul fennmaradtak, ráadásul az ezeréves gazdasági küzdelemben, tengeri és kereskedelmi harcokban folyamatosan erősödött. Később, a modern ipar kegyetlen egzisztenciális versenyében a farkastermészet egyre erőteljesebben tört felszínre, tehát a nyugati népek erős, bátor és törekvő karaktere soha nem gyengült. A nemzeti lét meghatározza a nemzeti karaktert, a nemzeti karakter pedig meghatározza a nemzet sorsát. Márpedig ez a karakter a szubjektív oka annak, hogy a nyugatiaknál az „újak túltesznek a régieken”, és így voltak képesek a világ élvonalába kerülni.
A világon a legrégebbi időktől máig nagyjából hatféle tevékenység és hatféle nép volt: vadász, nomád, földművelő, kereskedő, hajózó és iparos. Közülük a földművelés a legspeciálisabb, mert ez az egyetlen, amelyben létrejöhet az önellátás, az elszigetelődés, az „önbeporzás”, a visszafejlődés, emellett pedig alapvetően megvan gazdasági verseny, csere és kereszteződés nélkül. A földműveléssel szemben a másik öt tevékenység nem „békés”, nem önellátó, szüksége van gazdasági versenyre, cserére, harcra, csak így tud fennmaradni és fejlődni. Ez az öt tevékenység mind kíméletlen küzdelem, óriási veszélyek, könyörtelen körülmények és élet-halál harc közepette létezik. Ha ezek az ötféle [tevékenységet folytató] nép[ek] nem volnának olyan kegyetlenek, bátrak, agresszívak, mint a farkasok, akkor nem is élnének túl. Ezért a hat fő tevékenység közül a földművelők kivételével a vadász, nomád, kereskedő, hajózó és iparos népek mind bátrak és kíméletlenek.
Ráadásul ez az ötfajta nép egymással leszármazási viszonyban áll: a vadászokból és nomádokból fejlődtek ki a kereskedők és a hajósok, belőlük pedig a modern iparosok. Ez az öt kemény és vad tevékenység erőssé és vaddá teszi a népet is, és csak erős nép vállalkozik nehéz tevékenységekre. Az alacsony nehézségi fokú tevékenységektől a magasak felé: ez a világtörténelem fejlődési iránya. A nyugati világ alapvetően a vadász-nomád életmódból fejlődött kereskedő-hajóssá, majd modern iparivá.
A régi földműves társadalmak történetét a zárkózottság és a belterjesség jellemezte, így hoztak létre csodálatos civilizációkat. A nomád népek és utódaik viszont lerohanták folyóvölgyeiket, magukkal vitték találmányaikat, ráadásul még meg is semmisítették országaikat, nemzeteiket vagy vazallusaikká tették őket. A kegyetlen körülményekkel dacolva képesek voltak távolra hajózni, dagadó vitorlákkal, hogy még fejlettebb kultúrát hozzanak létre. A kínai nép már a kezdeti lépéseit is a szántóföldeken tette, a földműves népek fejlődésének történeti vonalát követte, miközben egyre gyengült, így természetes, hogy nemzeti karakterét is nagy veszteség érte.
A kínaiak őseinek karaktere semmiben sem volt gyengébb a nyugati népekéinél, egyformán bátrak, bölcsek, vállalkozó kedvűek, farkasszívűek és életerősek voltak. Azonban ahogy a világon a legnagyobb, a kitűnő és termékeny kínai földre kerültek, az emberevő farkastermészet alulmaradt. A régi Kína hatalmas termőföldje olyan vidék volt, ahol a pusztai farkas ellágyult, háziasodott, a farkastermészet pedig elpuhult.
A dzsip beért a határőrségi úttól délre eső pusztára, ahol a fű már annyira rövid volt, hogy rásimult a földre, [úgy nézett ki,] mint egy nagy, kopár rutinpálya. Yang Ke a kocsit továbbvezette a földúton egyenesen a „Feketekő hegy” felé.
Chen Zhen megfordította a nyomtatott szöveget, és folytatta: - A Sárga folyó völgye egyáltalán nem az egyetlen szülőhelye a kínai kultúrának, az északnyugati füves puszta, különösen a belső-mongóliai, ha lehet, még inkább az. A „Belső-Mongólia történeti földrajza” [c. mű] leírása szerint a régészeti ásatások igazolják, hogy a belső-mongol vidéken már a paleolitikumban volt emberi tevékenység. A híres „Dayao kultúra” történelmi távolsága az átlagember számára ijesztő. A Dayao feltárás a belső-mongóliai Höhhot északkeleti külvárosánál lévő Dayao falunál van, amely országos jelentőségű kulturális emlékvédelmi egység. Ezen a területen található az őskori emberek kőeszközgyára, az időintervallum pedig a korai paleolit kortól a paleoliton és késői paleoliton át néhány százezer évet ölel fel. A legkorábbi emlékek kb. 700.000 évesek, a pekingi előembernél mintegy 100-500 ezer évvel korábbiak. A neolit korra a belső-mongóliai ősi emberi tevékenység skálája még kiterjedtebb lett. A Belső-Mongóliában napjainkig megtalált neolit emlékek ásatásainak száma meghaladja a százat, ráadásul az ezekről a helyekről kiásott eszközök alakja és a színes kerámiák stílusa eltér a Központi Síkság Yangshao és Longshan kultúráiétól.
Ezen kívül az északnyugati Shaanxi [Senhszi] tartományban talált lantiani ember 800.000-600.000 évvel ezelőtt élt, tehát szintén jóval korábban, mint a pekingi előember. De még ha a pekingi emberről van is szó, ő sem a Sárga folyó völgyén belüli Központi Síksághoz tartozott, hanem ősi északi ember volt. Az őskorban az északi és északnyugati vidékek felföldjei és füves pusztái vízben gazdag területek voltak, az éghajlat is nedves volt, megfelelő az emberi élethez. A füves puszta ősemberei vadászó, nomád és gyűjtögető életmódot folytattak, és még mielőtt nagy Yu szabályozta a folyókat, a Sárga folyó középső és alsó folyásánál beljebb lévő Központi Síkság rendszeres vagy éppen rendszertelen időszakonként a „sárga ár” alá került, emiatt sok terület emberi lakhatásra alkalmatlan volt. Mivel a Központi Síkság a löszfennsíkok talajeróziója és a Sárga folyó által szállított hordalék leülepedése nyomán alakult ki, ezért az északnyugati fennsíkok és füves puszták a Központi Síkság apja, míg a Sárga folyó az anyja. Az északnyugati emberi történelem természetesen szintén jóval korábbi a Központi Síkság emberi történelménél, hiszen ez utóbbiak ősi népessége az északnyugati fennsíkokról és füves pusztákról érkeztek.
Kétségtelen, hogy a kínai füves puszták őslakói bátor és agresszív nomád lelkületük, karakterük valamint áramló és terjeszkedő természetüknek köszönhetően lassacskán behatoltak a Központi Síkságra és elkezdték kiaknázni azt, folyamatos és mély befolyást gyakorolva a Központi Síkság népeinek és a kínaiak kultúrájának kialakulásában, fejlődésében.
A kínai kultúra ősatyjai, Yan császár és a Sárga császár szintén északnyugati nomád népek fiai voltak, a legenda szerint Yan és a Sárga császár is ősi kis törzsekből származtak. Fan Wenlan a történelemkönyvek rögzítette legendák összegzése után úgy vélte: „Yan császár családneve Jiang (…) A Jiang családnév a nyugati rongqiang nép egyik ágát jelöli, akik nyugat felől vándoroltak a Központi Síkságra”, majd lassacskán földművelésbe kezdtek. A régi qiang nép a tipikus nomád népek közé tartozott, a kínai nép egyik felmenője volt. Jellegzetességük volt az erő és bátorság, és ez egyáltalán nem legenda, ez az igazság. „A keleti Han dinasztia történeti feljegyzései, nyugati qiangok története” feljegyzi: „A nyugati qiangok (…) a harcban való elesést szerencsének, míg a betegségben bekövetkező halált szerencsétlenségnek tartják. Jól tűrik a nélkülözést, akárcsak az állatok. Az asszonyok, miután megszülik gyerekeiket, a széltől, hótól nem óvják őket. Jellemük kemény, bátor, mert megvan bennük a nyugati nomádok veleszületett lelkülete.” Ez a néhány mondatos megjegyzés valóban meglehetősen velős, egyszerűen jellemzi a farkast, valamint elmondja a pusztai farkas és a nomád nép karakterének kiemelkedő summázatát, hiszen csak a pusztai farkas és a nomád népek képesek inkább a háborúban mintsem betegségben meghalni. Ez a rövid feljegyzés és jellemzés pontosan és plasztikusan ragadja meg a nyugati qiang nép és a Kínában élő nomád népek alapvető közös tulajdonságát, a farkasszerű karaktert. Emellett remekül mutat rá az északnyugati nomád népek karakterének eredetére – „akárcsak az állatok”, azaz olyanok, mint a ragadozó madarak és vadállatok, mint a pusztai sólyom és a pusztai farkas. Rámutat továbbá a kínai nép erkölcsi integritásának és lelkületének szülőföldjére – a nyugati és északnyugati nomád területekre. Én valóban úgy tartom, hogy ilyen „kemények, bátrak, hősiesek” voltak a kínaiak ősei, és erre büszke vagyok, ez tartást ad nekem.
A qiang 羌 nép egy nagyszerű ősi nép és egyúttal a kínai nép jelentős őseinek egyike, nemcsak a darong, baigou (fehér kutya), bailang (fehér farkas) stb. nyugati qiang népek eredeztethetők tőlük, de a kínai, dangxiang, tufan [téves írásjegyek, helyesen tŭfān 吐蕃 lenne, ford.], tibeti stb. is. Az ősi qiang nép mongol füves pusztákra beáramló ága pedig még a mongol puszta népeinek kialakításában is részt vett. Egyes szakértők kutatásai szerint a monoszillabikus és tonális sino-tibeti nyelvtörzs a szintén monoszillabikus ősi qiang nyelvből ered. Egészen korunkig sok kínai írásjegy viseli magán a kínaiak ősnépének, a qiangok nomád vérvonalának jegyeit, ilyen például a manapság is széles körben használt ’szép’ jelentésű měi 美 írásjegy, mely a ’kecske, juh’ jelentésű yáng 羊 és a ’nagy’ jelentésű dà írásjegyekből tevődik össze. Ahogy a Shuowen Jiezi [Az írásjegyeket elemző és magyarázó Han kori mű, ford.] mondja: „A měi 美 a yáng-ból 羊 és a dàyáng-ból 大羊 áll.” Qu Xuan kommentárja szerint: „Ha a juh nagy, az szép, ezért ered [a měi írásjegy] a [’nagy’]-ból”. Nyilvánvaló, hogy a kínaiak ősnépének szépségideálja azonos a volt nomád népekéivel. Mi mindketten voltunk juhászok, megtapasztaltuk ezt az érzést. A birkahús a nomádok fő tápláléka, egy nyáj juhot nagyra hizlalni, az ám a szépség! Ha „nagy a birka” az a pusztai farkas szépérzékével is megegyezik, ha egy nagy farkas elkap egy nagy birkát, hát annyira szépnek tartja, hogy összevissza vonyít örömében. Ha a kínaiak ősei földművesek lettek volna, akkor a szép jelentésű írásjegy nem a nagy és a birka összetétele lenne, hanem a nagyé és a rizsé. Ebben a régi korban, ha szépre gondoltak, akkor az a nagy birka volt, manapság, ha szépre gondolunk, akkor egy szép nő az, viszont maga a szép jelentésű měi 美 írásjegy akkor is ’nagy birka’.
A qiang nép nagysága keménységében és emberfeletti bölcsességében állt, a régi qiangokkal egy időben élő régi xiongnuk és egyéb nomád népek már rég kihaltak, de ők folyamatosan és kitartóan fennmaradtak egész máig, hiszen fiú- és unokanépeik lélekszáma elérte a mai világot elképedésre késztető egymilliárd-néhányszáz milliós nagyságot……
Térjünk csak vissza egy kicsit Yan és a Sárga császár korához! Miután Yan császár bevonult a Központi Síkságra, a legendás déli „állati testű, emberi nyelven beszélő” jiuli nép vezetője, Chiyou, szintén a Központi Síkság északi részén, Yan császár népével heves összeütközésbe került. Yan császár addigra már földművelésbe kezdő népe folyamatosan jiuli nyomás alatt állt, „a jiuli nép elűzte Yan császár népét egészen Zhuolu-ig”. Yan császár közös hadviselésre szövetkezett az erősebb Sárga császárral, és Zhuolunál szétverték a jiulikat, ráadásul kiűzték őket a Központi Síkságről. Később a Sárga császár népe legyőzte Yan császárét, a Jangce völgyébe szorítva őket, és csak ezután nyomult be és telepedett le a Központi Síkságon. Még később a Sárga császár népe újra szövetségre lépett Yan császáréval, és együtt harcoltak a déli man nép ellen.
Úgy gondolom, annak az oka, hogy a Sárga császár népe le tudta győzni Chiyou jiuli népét, a nemzeti karakterben keresendő. Ez azért volt, mert abban az időben a Sárga császár népe még mindig nomád volt. A Shiji [A történetíró feljegyzései] Sanhuang [’három császár’] fejezete” kommentárja szerint: „Yan császár és a Sárga császár mind Shao Dian gyermekei voltak, az anyjuk szintén mindnek a Wa családnevű asszony volt … … Jiang és Ji császárok ugyanúgy Shaodian utódai voltak, a Sárga császár anyja egyúttal Shennong [=Yan császár, ford.] anyja is volt”. Ezért a Sárga császár és Yan császár népe egymás testvérei, egyazon nép. És mivel Yan császár népe a nyugati qiangoktól származik, így a Sárga császár népe is tőlük, az északnyugati fennsíkokról ered. A történeti művek feljegyzései és a legendák szerint a Sárga császár népe az északnyugati nomád vidékről származik, területük északnyugaton volt, itt érték el fontos eredményeiket és történelmi eseményeik szintén itt játszódtak. Zhuangzi szerint: „A Kunlun hegye a Sárga császár pihenője”. A Shanhaijing [mitológiai történetekkel és földrajzi ismeretekkel foglalkozó kínai klasszikus mű, ford.] azt írja: „Az ország Kunlun hegye északnyugaton van, azt tette meg a császár fővárosának”. A Shiji [A történetíró feljegyzései] "Wudi" [’öt császár’] fejezete szintén azt írja a Sárga császár népéről „állandóan vándoroltak, állandó helyük nem volt, katonasággal őrizték táboraikat”. Ráadásul a Sárga császárnak „a föld erénye adta szerencséjét, ezért hívták Sárga császárnak”. A Shiji [A történetíró feljegyzései] kommentárja ezt így magyarázza „a föld erénye adta szerencséjét, és a föld sárga színű, ezért hívták Sárga császárnak”. Márpedig a sárga színű föld nem más, mint az északnyugati nomád fennsíkok sárga földje. Fan Wenlan úgy véli: „A Sárga császár népének eredeti lakóhelye északnyugaton volt, a legenda szerint a Sárga császár mindig a Zhoulu vidék hegykanyarulatán belül élt, vándorló, mozgalmas, nomád életmódot folytatva”.
A Shiji Ming kori kiadása 1534-ből, melyet a Song kori kiadások nagyobb népszerűsége miatt 1213-as datálással láttak el
 
A legendában a Sárga császár és Yan császár Zhuolunál győzte le Chiyou jiuli népét; a Sárga császár és Yan császár háromszor háborúzott Fanquannél, Fanquan pedig Hebeiben van, Huailainál, a régi nevén Huairongnál, ami nomád vidék, épp Zhuolutól néhány tucat li [kínai mérföld, ford.]-re. Zhuolu Észak-Kína északnyugati részén, a belső-mongol füves puszta nyúlványa, a régi korokban jellegzetes nomád terület volt. Az őskorban Zhuolu, Huailai, Guihe és Yanshan nomád népek vidéke volt. Később a Sárga császár is Zhuolut tette meg fővárosának, majd legvégül ő is visszatért gyökereihez, „a Sárga császár elesett, a Qiaoshannál temették el”, márpedig köztudomású, hogy a Qiaoshan északnyugaton van. Yan császár és a Sárga császár is északnyugati nomád népek és nomád területek fiai voltak, ezért kétségtelenül az eget tisztelték, és bizonyosan tisztelték a pusztai és nomád népek „Tengri”-jét. A Shiji [A történetíró feljegyzései] azt írja: miután Xuan Yuan [a Sárga császár, ford.] legyőzte Chiyout, „összes vazallusai az ég fiaként tisztelték Xuan Yuant”.
Chen Zhen előhúzott a irattartóból egy cédulát, és azt mondta: Kína északnyugati nomád népei sok emberöltőn át a „Tengri”-t tisztelték, ezt a kutatások már bebizonyították. Hallgasd csak, mit mond az Ázsia történelmét kutató francia szaktekintély, a „Pusztai birodalom [The Empire of the Steppes, ford.]” című mű szerzője, René Grousset. Azt állítja: „A xiongnuk egységes és meggyőző erejű népe az i.sz. harmadik század második felében alakult ki. A vezetőjüket shanyu-nek nevezték [a 單于 szó első írásjegyének három mai olvasata is ismert (chan, shan, dan), a leggyakoribb nyugati tudományos olvasat a shan, bár az utóbbi időben jelentéstani és nyelvtörténeti okokból a dan kezd egyre elfogadottabbá válni. A magyar tudományos művekben a szó legelterjedtebb átírási változata a sanjü, ford.], nevének teljes átírása Chengliguchu shanyu, a kínai fordításban az ’ég fiá’-nak nevezték. A Chenglit türk-mongol szótőként rekonstruáljuk, kétségtelenül a türk és a mongol ’Tengri’ (ég) szó átírása.” Nézd, a xiongnuktól a türkökön át egészen a mongolokig mindenki a Tengrit tisztelte. A xiongnuk igen régi nép, korábban hunzhounak nevezték őket, a Xia dinasztia alatt chunweinek, a Shang korban guifangnak, és csak a Han korban nevezték őket xiongnunak. A Shiji [A történetíró feljegyzései] kommentárja azt mondja: a hunzhou „a xiongnuk neve”. A Sárga császár állandóan kapcsolatban volt a hunzhoukkal. A Shiji (A történetíró feljegyzései) "Wudi" [öt császár] fejezetében: „A Sárga császár (…) északra űzte a hunzhoukat”. Ebből levonhatjuk, hogy a Sárga császár idejében az északnyugati nomád népek a Tengriben hittek, különben az akkor élő törzsi népek nem az ég fiaként tisztelték volna a Sárga császárt. A Tengri-tisztelet, akárcsak az ég fia titulus, mind az ősi északnyugati nomád népektől érkeztek.
Mivel a Sárga császár népe nomád nép volt, kétségtelenül a farkashoz hasonló vadállatias természete volt, a [Shiji] Wudi [öt császár] fejezet azt állítja: a Sárga császár „a medvéket, szörnyeket és tigriseket [t.i. hősies seregét, a ford.] vezényelte, és megütköztek Yan császár vadjaival”. A legenda szerint a Sárga császár serege egy vérszomjas, félelmetes vadállati ármádia, magán viselte a kiváló nomád seregek jegyeit. Amire itt oda kell figyelnünk, az az, hogy a fent felsorolt vadállatok között nincs ott a farkas, mégpedig azért, mert a vadállatok közül a farkast nem lehet szelídíteni és irányítani, még a félig ember-félig szellem Sárga császár sem tudja meglovagolni a farkast, ráadásul a farkast tisztelő nomád népek semmi szín alatt sem akarnák a farkast megzabolázni.
Tehát mi, hanok, valójában mind az északnyugati nomád népek leszármazottai vagyunk. Az, hogy a hanok a későbbiekben lenézték a nomádokat, valójában a saját gyökereikről és őseikről való megfeledkezés. A hanok nomád népként jelentek meg a világon, így a vénáikban még biztosan maradt a farkastermészetű vér nyomaiból. Csak ez lehet a jövő kínai népe számára az újjászületés forrása, ezért úgy kell őrizni és továbbadni, akár a tűzhöz való gyújtóst.
Yang Ke pislogott egyet, majd azt mondta: nem csoda, hogy a füves puszta népei generációkon át a Tengrit, a kínai földművesek pedig szintén emberöltőkön keresztül az „eget”, az „öreg égi atyát” tisztelték. A kínaiak „égkultuszát” eredetileg Yan és a Sárga császár hozták el a kínaiaknak pusztai szülőföldjükről és nomád őseiktől.
Chen Zhen elmosolyodott: - Így igaz. Ezért a nagy kínai területek nomád és földműves népe azonos gyökerekből erednek, a Tengri atyától és a hatalmas puszta anyától lettek egy testvérpár, a pusztai nép a báty, a kínai nép az öcs. Ez a két nagy kelet-ázsiai nép egyszerre tisztelték az eget és a Tengrit. Ez, a legmagasabb fokú [vallásos] tisztelet tekintetében meglévő közösség mély és tartós hatást eredményezett a kínaiak és kulturális fejlődésük számára. Ma úgy tűnik, hogy a Yan és a Sárga császár utáni Kína történelme azt jelzi, hogy akármennyire folyt is patakokban a vér harcaik során, ez a két, közös kultusszal rendelkező, azonos gyökerű testvérnép mégis közösen hozták létre a kínai kultúrát és történelmet. Mihelyt a kínai nép elpuhult a földműves környezetben, a szigorú de atyaian törődő Tengri-beli égi atya egyből rájuk küldött egy farkastermészetű nomád népet a Központi Síkságra, hogy a birkatermészetűvé vált földművesek vérfrissítést kapjanak, cseppenként adagolva a farkastermészetűek bátor és agresszív vérét, hogy a kínaiak apránként újra magukhoz térhessenek. Később, amikor az elpuhult kisöcs tényleg nem tudott magához térni, a bátor báty betört a pusztára, elfoglalta fél Kínát, vagy akár egész Kínát is, átvette az öcstől a társadalom működtetését, életben tartotta a kínai kultúrát, folyamatosan kitartott mellette a nyugati kultúrával való találkozás során. A két testvérnép ilyen különleges módon, közösen hozta létre a ragyogó kínai kultúrát, valamint a világon egyedülálló csodát – azt, hogy a világ négy nagy kultúrájának egyike, a páratlan kínai kultúra szakadatlanul maradt fenn a mai napig. Ráadásul mélyen magukban hordozták a nemzeti újjászületéshez szükséges hatalmas potenciált.
 
folyt. köv.

6 komment

Címkék: irodalom kínai jiang rong csiang zsung zombory klára apatóczky ákos bertalan farkastotem lang tuteng 狼图腾 előadás és beszélgetés a farkastotem kapcsán

A bejegyzés trackback címe:

https://csk.blog.hu/api/trackback/id/tr971198479

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2009.06.21. 18:12:54

Nagyon aprolekos! Igaz naponta eszem Yang rou-t, ezert csak megjegyzem, hogy a "Yang" 羊 baranyt jelent, semmikepen nem kecsket vagy juhot...

aáb · http://azsiaport.hu 2009.06.21. 19:05:41

@Chaoyang: márpedig modern mandarinban a 羊 juhot jelent, a bárány az 小羊 vagy a szövegben is említett gao 羔. A kecske pedig 山羊.

aáb · http://azsiaport.hu 2009.06.21. 19:20:38

Ja, és azt kifelejtettem, hogy klasszikus kínaiban viszont, amiről itt ugye szó van, a 羊 kecskét is és juhot is jelenthet.

wannee/mayaa/du/ yaru (törölt) 2009.06.22. 12:24:16

@aáb:


a japanban is juh a 羊 (hicudzsi)
A kecske is 山羊 (jagi)

azsiaport.hu | blog.hu
süti beállítások módosítása